„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Két döntetlennel is három pont

DKKA utánpótlás
2018. okt. 01.
  • Facebook

Jó hétvégét zárt akadémiánk második számú serdülő csapata az Erima Bajnokságban.

Akadémiánk második számú serdülő együttese az Erima Bajnokságban lépett csak pályára a mögöttünk hagyott hétvégén. Takács Józsefné tanítványai szombaton Érdre utaztak, ahol a házigazdák mellett a Kozármislennyel kellett megmérkőzniük. Fiataljaink először a hazaiak ellen léptek pályára, s bár remekül kezdték a találkozót, a folytatásban megtorpantak, s ezt kihasználva az érdiek nemcsak utolérték a mieinket, hanem a félidei szünetre már kétgólos előnnyel vonulhattak. A fordulás után is nagy csatát vívtak egymással a csapatok, ám a mieink nem adták fel a küzdelmet, s végül sikerült 22-22-es döntetlenre menteniük a mérkőzést.

Ezt követően jöhetett a Kozármisleny elleni meccs, melyen a magasabb, erősebb ellenféllel nem igazán tudták felvenni a mieink a fizikai versenyt, így az összecsapás nagyobbik részében a vetélytárs szája íze szerint alakultak a dolgok. Az utolsó öt percben szerencsére sikerült nagyon összekapni a védekezést, így ezt a meccset is döntetlenre hozták fiataljaink, ám mivel a kozármislenyiek nem tudtak tizennégy játékost nevezni a mérkőzésre, a két pontot 10-0-s gólkülönbséggel akadémiánk serdülői kapták meg.

Eredmények
DKKA – Érd 22-22 (12-14)
DKKA – Kozármisleny 10-0

További hírek

Veretlenül elsők a serdülők

Veretlenül elsők a serdülők

2017. aug. 24. #DKKA utánpótlás

Mindhárom mérkőzését megnyerve hódította el a debreceni tornája első helyét serdülő együttesünk.

Horváth Nikire emlékezünk!

Horváth Nikire emlékezünk!

2017. aug. 22. #DKKA utánpótlás

Két korosztály összesen nyolc csapata vesz részt a vasárnap sorra kerülő DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktornán!

Megszületett Horváth Botond Tibor

Megszületett Horváth Botond Tibor

2017. aug. 21.

Ma este hat órakor megszületett kiváló átlövőnk, Bulath Anita kisfia, Horváth Botond Tibor.

A bronz legalább itthon maradt

A bronz legalább itthon maradt

2017. aug. 19.

Hullámzó játékkal, sok ziccert kihagyva, de 28-25-re legyőzte a váciakat csapatunk, mely a harmadik helyen végzett a Kohász Kupán.

Még nagyon kétarcú a csapat

Még nagyon kétarcú a csapat

2017. aug. 18.

Hiába vezettünk tíz góllal is már, csak néggyel nyertünk a Zvezda ellen, így a harmadik helyért játszhatunk a Kohász Kupán.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat