„ACÉL A SZÍV!”
Negyedik hely az Üstökös Kupán
Négy győzelemmel és egy döntetlennel végzett az Üstökös Kupa negyedik helyéen akadémiánk U14-es csapata.
Immáron a 14. Üstökös Kupát rendezték meg az elmúlt napokban városunkban és Rácalmáson, s a viadalon akadémiánk U14-es csapata is részt vett. Együttesünk a rácalmási sportcsarnokban játszotta mérkőzéseit, s a csoportkörben a Kocsola, az Algyő, valamint a Tatabánya volt Takács Józsefné tanítványainak ellenfele. A Kocsola elleni mérkőzés reggel nyolckor kezdődött, így némi időbe telt, mire felpörgött a csapat, ám ezt követően már nem volt probléma, s ezt a 15-4-es siker is jelezte. Az Algyő elleni összecsapáson már jobban, de még mindig nem a megfelelő sebességen játszottak fiataljaink, ám a 18-12-es győzelem is jelezte, hogy ezúttal még belefértek a hibák.
A Tatabánya ellen nagyon jó meccset játszottak akadémistáink, fej-fej mellett haladt a két csapat, s bár az utolsó három perchez érve még az ellenfél vezetett kettő góllal, hatékony védekezéssel és két pontos lövéssel végül sikerült egálra hozni a találkozót, így a csoport második helyén végzett együttesünk. Mint azt a gárda edzője elmondta, a torna utolsó napján a Szeged és a Szombathely volt a mieink ellenfele a 4-6. helyért. Itt már nagyon szépen kézilabdáztak fiataljaink, mindenki élvezte a játékot, így Takács Józsefné is azt a csapatot látta a pályán, melyet szeretett volna. Összességében nagyon hasznos két nap van U14-es csapatunk mögött, mindenki sokat játszhatott, jutott idő a gyakorlásra, és a sikerélmények sem kerülték el a csapatot, mely végül a negyedik helyen fejezte be az országos viadalt.
Eredmények
Csoportkör
DKKA – Kocsola 15–4
DKKA – Algyő 18–12
DKKA – Tatabánya 16–16
4–6. helyért
DKKA – Szeged 19–8
DKKA – Szombathelyi Haladás 25–19
A csapat tagjai: Péli Dorottya, Abonyi Réka, Bécsi Laura, Szabó Aida, Vaszócsik Míra, Garbacz Petra, Balogh Dóra, Bankó Zoé, Dobos Hanna, Hólik Anna, Szalai Petra, Somogyi Aisa, Kiss Csenge, Gyalus Dóra. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Látogatás a hagyományőrzőknél
2018. feb. 06.A Hagyományőrző Szurkolói Klub tagjai vendégelték meg akadémiánk vezetőit és felnőtt együttesét kedden délután. Köszönjük nekik!
Világklasszis kézilabdázóra emlékeztek Szerencsen
2018. feb. 04. #DKKA utánpótlásFelkészülési női kézilabdatornának adott otthont a szerencsi Kulcsár Anita Sportcsarnok február 3-án. Az egész napot átölelő megemlékezésen a tragikus autóbalesetben elhunyt, szerencsi születésű beállósra, Kulcsár Anitára emlékeztek.
Szép győzelem Székesfehérváron
2018. feb. 03.Fordulatos csatában aratott 24-23-as győzelmet felnőtt együttesünk az Alba Fehérvár KC otthonában.
Megyei rangadó előtt a Kohász
2018. feb. 02.Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC ellen lép pályára szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda ligában.
Ahogy a szereplők látták, DKKA-Vác 27-25, sajtótájékoztató a mérkőzés után
2018. jan. 28.Ahogy a szereplők látták, DKKA-Vác 27-25, sajtótájékoztató a mérkőzés után
2015-16 EHF Kupagyőztes




