„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Szoros vereség az NB I/B-ben

DKKA utánpótlás
2018. okt. 24.
  • Facebook

Nem védekezett jól, így kétgólos vereséget szenvedett U19-es együttesünk az NB I/B-s felnőtt bajnokság legutóbbi fordulójában.

Nagyatádon, a Rinyamenti KC otthonában folytatta az NB I/B-s bajnokság küzdelmeit akadémiánk U19-es csapata. A mérkőzés nem is kezdődött rosszul fiataljaink számára, hamar megléptek ellenfelüktől, ám hiába vezettek két-három góllal is, a félidő második felében fordítani tudott az ellenfél, s a szünetre már 16-13-as előnnyel vonulhatott. A térfélcserét követően sem változott jelentősen a két gárda közti különbség, s ugyan a mieink többször is feljöttek egy gólra, egyenlíteniük nem sikerült, így az utolsó másodpercekben szerzett góllal lezárta a meccset a házigazda, mely végül 30-28-as sikert aratott U19-eseink felett. Akadémiánk NB I/B-s csapata öt forduló elteltével a hatodik helyen áll a tabellán, s a következő játéknapon a listavezető Szombathelyt fogadja majd a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Vártok Ákos, edző: - Tartottunk azért a találkozótól, mert a Rinyamenti az előző fordulóban tíz góllal megverte a Haladást, szóval felszálló ágban volt, míg nekünk minden idegenbeli mérkőzés rendkívül nehéz, hiszen nagyon fiatal a csapatunk. Ezzel együtt nagyon jól kezdtünk, már 7-4-re is vezettünk, ám ekkor a védekezésünk szétesett, emiatt a kapusteljesítmény sem volt olyan, amit szerettünk volna, így a hazaiak fordítani tudtak. A második felvonásban is végig futottunk az ellenfél után, de hiába zárkóztunk fel többször is minimális különbségre, mindig volt válasza a hazaiaknak, így végül sajnos kétgólos vereséget szenvedtünk. Hullámzóan játszunk, ennek oka pedig az, hogy 16-17 éves lányok játszanak a csapatban, akik szerdán az ifjúsági bajnokságban, szombaton az NB I/B-s felnőtt bajnokságban szerepelnek, mellette még tanulnak nyolc-kilenc órában naponta, szóval természetes, hogy hullámzóan játszanak, bárki ellen nyerhetünk, de bárkitől ki is kaphatunk ebben az osztályban.

Rinyamenti KC – DKKA U19 30-28 (16-13)

Gólszerzőink: Fodor Neszta 7, Jovana Jovovic 5, Husti Hanna 4, Mihály Petra 4, Takács Cecília 3, Matucza Gabriella 2, Gengeliczky Lili 2, Koronczai Petra 1.

További hírek

BL Győztes DUNAFERR 1999

BL Győztes DUNAFERR 1999

2019. máj. 16.

Húsz évvel ezelőtt éppen ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda

Szurkolói felhívás

Szurkolói felhívás

2019. máj. 16.

Nyakacska Zsolt, akadémiánk ügyvezetője az alábbi, szurkolók felé intézett felhívást juttatta el hozzánk.

Győzelemmel zártak a fiatalok

Győzelemmel zártak a fiatalok

2019. máj. 16. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is sikerrel zárta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit.

Hazai búcsú a szezontól!

Hazai búcsú a szezontól!

2019. máj. 14.

Az Érd elleni hazai mérkőzéssel vesz búcsút az idei szezontól akadémiánk felnőtt együttese május 18-án este hat órától!

Bravúros szereplés az NB I/B-ben

Bravúros szereplés az NB I/B-ben

2019. máj. 12. #DKKA utánpótlás

Szombathelyi győzelmével az ötödik helyen fejezte a felnőtt NB I/B idei küzdelmeit akadémiánk U19-es csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat