„ACÉL A SZÍV!”
Tisztes helytállás az éllovas ellen
Nagyot küzdött, de végül négygólos vereséget szenvedett a bajnoki címre is esélyes Szombathelyi KKA elleni felnőtt NB I/B-s mérkőzésen akadémiánk U19-es csapata.
A listavezető, az idei szezonban még hibátlan Szombathelyi KKA ellen folytatta a felnőtt NB I/B Nyugati Csoportjának küzdelmeit akadémiánk U19-es együttese. A vasárnapi összecsapásnak egyértelműen a vendégek voltak az esélyesei, s ezt az első felvonásban bizonyították is, s elsősorban remek átlövéseiknek köszönhetően sikerült is elhúzniuk hat góllal. Fiataljaink azonban a tetemesnek tűnő hátrány ellenére sem adták fel a küzdelmet, s a fordulás után többször is feljöttek két-három gólra, ám ennél tovább már nem jutottak, s végül négygólos, 37-33-as vereséget szenvedtek a bajnoki cím legnagyobb esélyesétől.
A vereség ellenére is elégedett volt azonban tanítványai teljesítményével Vártok Ákos, U 19-es csapatunk edzője.
- Egy nagyon erős, szervezett csapat ellen játszottunk, melynek komoly esélye van arra, hogy jövőre az NB I-ben szerepeljen. Az első félidőben sajnos nem tudtunk mit kezdeni a szombathelyiek átlövő játékával, így annak ellenére, hogy tizenöt gólt tudtunk szerezni, hatgólos hátrányból várhattuk a folytatást. A második felvonásban a védekezésünk és a kapusteljesítményünk kicsit feljavult, feljebb is tudtunk jönni, ám az ellenfél hét a hat elleni játékára még a mi fiatal játékosaink nincsenek fejben felkészülve, így a szombathelyiek megtartották előnyüket, s végül nyerni tudtak. Ezzel együtt nagyon szépen helytálltunk, mert míg az egyik oldalon szinte egy NB I-es sor játszott, addig a másikon 16-17 éves fiatalok, s bár most kikaptunk, erre lehet építeni a jövőben, mert látszik, hogy a felnőtt NB I/B jót tesz a lányoknak, s egyértelműen kezdjük már megszokni.
DKKA U19 – Szombathelyi KKA 33-37 (15-21)
Gólszerzőink: Jovana Jovovic 9, Mihály Petra 7, Koronczai Petra 6, Takács Cecília 4, Braun Csenge 3, Husi Hanna 3, Keringer Klaudia 1.
További hírek
DKKA Kiválasztó Nap - 2022.02.05.
2022. jan. 29. #DKKA utánpótlásGyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad Te is!
Parádés siker a kupában
2022. jan. 26.Hatvan percen keresztül óriásit küzdve, de rendkívül taktikusan játszva jutott be a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé együttesünk az MTK elleni hazai találkozón.
Kupafeladatok előtt
2022. jan. 26.Még mindig nem teljes kerettel, de a továbbjutás reményében várja az MTK elleni hazai kupameccset akadémiánk felnőtt női együttese.
Két pont a Győri Audi ETO KC ellen!
2022. jan. 19. #DKKA utánpótlásKiváló napon vannak túl utánpótlás csapataink. Míg a serdülőink végül hat góllal múlták felül az ellenfelüket, addig a tartalékos ifjúságiak egy igen szoros meccset játszottak a győriek korosztályos csapatával szemben.
Le a kalappal így is!
2022. jan. 15.A felnőtt játékosokkal kiegészült ifjúsági korú csapatunk közel állt a bravúros pontszerzéshez a Vasas otthonában.
2015-16 EHF Kupagyőztes




