„ACÉL A SZÍV!”
Újabb bravúr az NB I/B-ben
Négy fordulót követően az ötödik helyen áll U19-es csapatunk a felnőtt másodosztály tabelláján.
A Győr elleni bravúros pontszerzés után újabb nehéz feladat várt akadémiánk U19-es csapatára az NB I/B-s felnőtt bajnokságban, ugyanis vasárnap este hat órától a tabella harmadik helyén álló Mohácsi TE volt Vártok Ákos tanítványainak ellenfele a sorozat negyedik fordulójában. Fiataljaink azonban nem ijedtek meg a vendégektől, az első tíz perc után magukhoz ragadták a kezdeményezést, s fokozatosan meglépve ellenfelüktől 17-12-es vezetéssel vonulhattak a félidei pihenőre. A térfélcserét követő nagy rohanásban sokáig sikerült is megtartani az előnyt, s bár a hajrában felzárkózott az ellenfél, végül a mieink örülhettek a 28-25-ös sikernek, amivel feljöttek a bajnoki tabella ötödik helyére.
Érthetően elégedett is volt a látottakkal U19-eseink edzője, Vártok Ákos, ám a szakember az újabb szép siker és a jó bajnoki helyezés ellenére is igyekszik a földön járni.
- A Mohács jó helyen állt a tabellán, kicsit tartottunk is a mérkőzéstől, mert elég komoly játékosállományuk is van, ráadásul Füzesi Ferenc személyében egy nagyon jó edzővel rendelkeznek. Szerencsére hamar magunkhoz tudtuk ragadni a kezdeményezést, így sikerült elhúznunk ellenfelünktől, köszönhetően annak, hogy jól védekeztünk és a támadásainkat is jól, eredményesen tudtuk befejezni. A második félidő hektikusabb volt, mert mindkét csapat sokat hibázott, ám ebből is mi jöttünk ki jobban, így egészen a hajráig tartottuk a vezetésünket. Ekkor azonban volt egy jó ötperces rövidzárlatunk, mely alatt feljött kettőre ellenfelünk, ám Matucza Gabriella nagyon fontos gólt lőtt beállóból, így végül háromgólos, 28-25-ös győzelmet arattunk. Négy mérkőzésből van öt pontunk, az ötödik helyen állunk, nem számítottunk ilyen jó kezdésre a bajnokságban, de a földön kell járnunk, a célunk továbbra is a biztos bennmaradás.
DKKA U19 – Mohácsi TE 28-25 (17-12)
Gólszerzőink: Mihály Petra 6, Koronczai Petra 6, Husti Hanna 5, Jovana Jovovic 3, Fodor Neszta 2, Glofák Eszter 2, Gengeliczky Lili 2, Takács Cecília 1, Matucza Gabriella 1.
További hírek
GYÁSZ ! Isten veled Drága Möti
2020. dec. 29.Elhunyt csapatunk törzsszurkolója, Németh János az akasztói DKKA baráti kör tősgyökeres tagja
A Fradi ellen zárjuk az évet
2020. dec. 29.A Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Segítség a nyári táborhoz
2020. dec. 23.Egymás helyett az Útkeresés Segítő Szolgálatot ajándékozták meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának játékosai.
Biztos siker a fővárosban
2020. dec. 21.Bő negyed óráig tudta tartani a lépést kézilabdázóinkkal a Vasas gárdája a Liga Kupa budapesti összecsapásán.
Hiányzott már mindenkinek a játék!
2020. dec. 15.Mindkét félidőben 24 gólt szerezve arattunk biztos győzelmet a Tempo KSE elleni Liga Kupa találkozón.