„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Végül biztos győzelem

DKKA utánpótlás
2018. okt. 10.
  • Facebook

Rengeteg helyzetet kihagytak, ám így is hat góllal, 32-26-ra győzték le akadémistáink a Rácalmás együttesét a Fejér megyei felnőtt bajnokságban.

A Rácalmás elleni mérkőzésen lépett pályára a Fejér megyei felnőtt bajnokságban akadémiánk második számú ifjúsági együttese. Fiataljaink kiválóan kezdték a találkozót, a magabiztos védekezés mellé jó kapusteljesítmény párosult, így igen korán sikerült is meglépni öt góllal ellenfelüktől (6-1). Ekkor azonban érhetetlenül kapkodóvá vált a mieink játéka, s ezt ki is használta a szomszédvár együttese, mely nemcsak felzárkózott, hanem a vezetést is magához ragadta. Szerencsére még sikerült időben rendezni a sorokat Takács Árpád tanítványainak, így a folytatásban újra visszavette az előnyt csapatunk, s bár elhúzni nem tudott a rácalmásiaktól, a szünetre így is 17-15-ös vezetéssel vonultak akadémistáink.

A fordulás után sikerült újra összekapni a védekezést, mely mögött továbbra is remek kapusteljesítménynek örülhetett a gárda edzője. Erre szükség is volt, mert támadásban továbbra is sok volt a hiba a Kohász játékában, főleg a helyzetek kihasználása akadozott, több ziccert és hétméterest is kihagytak a mieink, s ezért egészen a meccs hajrájáig egy-két gól volt a csapatok közötti különbség. A végjátékban azért sikerült több gyors gólt is szerezni indításokból, így a mieink végül 32-26-ra megnyerték a mérkőzést, s begyűjtötték a két pontot, ám mint azt Takács Árpád elmondta a helyzetek kihasználásában kell még javulniuk, s erre igyekeznek nagy figyelmet is fordítani a közeljövő gyakorlásain.

Fejér megyei felnőtt bajnokság

DKKA – Rácalmás SE 32-26 (17-15)

Gólszerzőink: Papp Kitti 8, Veres Barbara 6, Kiss Flóra 4, Furka Alíz 4, Boros Anna Klaudia 3, Hetyei Katalin Kincső 2, Slett Enikő Virág 2, Obendorf Vanda 2, Simon Csenge Anna 1.

Galéria: 

További hírek

Vereség hazai pályán

Vereség hazai pályán

2019. dec. 09. #DKKA utánpótlás

Nem bírtak akadémistáink a szombathelyi fiatalokkal az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.

Döntetlen az edzőmeccsen

Döntetlen az edzőmeccsen

2019. dec. 05.

Nagy küzdelemben ért el 28-28-as döntetlent az MTK és a Ferencváros vegyes csapata elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Edzőmérkőzés

Edzőmérkőzés

2019. dec. 05.

Felnőtt csapatunk ma felkészülési mérkőzést játszik, és jó hír a hazai szurkolóknak, hogy a felek Dunaújvárosban lépnek pályára.

Vereség az edzőmeccsen

Vereség az edzőmeccsen

2019. nov. 28.

Fordulatos mérkőzésen szenvedett ötgólos vereséget az MTK és a Ferencváros vegyes csapatától akadémiánk felnőtt együttese.

Edzőmeccsek a válogatott szünetben

Edzőmeccsek a válogatott szünetben

2019. nov. 27.

Felnőtt csapatunk kihasználja a bajnokságban már-már megszokott hosszú szünetet és edzőmérkőzésekkel tarkítja a felkészülését.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat