„ACÉL A SZÍV!”
A Kohász várja az adai tehetségeket
Kedves vendégeket fogadott a hét végén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia.
A vajdasági város leány kézilabdacsapatai, az U 13 és az U 10-es korosztályban jöttek el Dunaújvárosba, és vettek részt a tornán, ahol a dunaújvárosiak két csapata, az adai két együttes és a Dömsöd csapatai vetélkedtek egymással. A vajdasági közösség és a dunaújvárosiak megtalálták egymást, és hétfőn együttműködési szerződést kötöttek. Vagyis az adai klub és a dunaújvárosi akadémia egymásnak és maguknak is gyümölcsöző szakmai kapcsolatot szeretnének kiépíteni. A szerződés ünnepélyes aláírásán részt vett Ada polgármestere, Bilicki Zoltán, a Halász József Klub elnöke, Urbán Mónika, a dunaújvárosi fél részéről Radulovics Bojana szakmai igazgató és Imre Vilmos sportigazgató.
Az adai polgármester a következőkkel méltatta a szerződéskötést.
– A dunaújvárosi klub jelentkezett az ötlettel, hogy teremtsük meg a kapcsolatot egymás között, s ennek mi nagyon örültünk. Természetesen mint polgármester az önkormányzatom nevében is támogatom ezt az együttműködést. Minden segítséget megadok a sikeres közös munkához. Egyszóval: az önkormányzat a kézilabda mögött áll, mint a helyi legnagyobb szponzor. Azt óhajtjuk, hogy az adai gyermekkézilabda sikerei mellett az ifjúsági, a junior korban játszó csapatok is legyenek egyre inkább profik a teljesítményben, és így egyre inkább sikeresek. Nyilván ebben a dunaújvárosi Kohász szakmailag sokat tud nekünk segíteni.
Az adai Halász József Női Kézilabda Klub elnöke, Urbán Mónika a szerződéskötés után nyilatkozta: hisz abban, hogy ez a két klub közötti szerződéskötés alapján történő szakmai kapcsolat, tapasztalatszerzés mindkét klubnak javára válik.
– Már a mostani, szombati kupán is sokat tanultunk. Kiváló kézilabda-mérkőzéseket játszottak a lányok. Az adai kézilabdázó kamaszlányok közül eddig is sokan lettek magyar csapatok játékosai.
A tehetségek mentek játszani a NEKÁ-hoz, Szegedre, Orosházára, és most nyitva áll a kapu lányainknak, hogy a dunaújvárosi Kohászban fejlődjenek tovább.
Végül zárjuk a nyilatkozatokat a legfontosabbakkal, amiket Radulovics Bojana mondott: – Nagyon jó partnereket találtunk a határon túli magyar gyerekekben. Nagy szeretettel fogadjuk majd körünkben a tehetséges adai lányokat.
Forrás: duol.hu/Jankó Árpád (Kép: Zsedrovits Enikő)
További hírek
Négy nappal később játszunk az FKC ellen
2016. feb. 02.Az eredetileg kijelölt időpontnál négy nappal később, február 20-án fogadjuk a Fehérvár KC csapatát a sportcsarnokban.
Hétvégén újra a fiataloké lesz a pálya
2016. feb. 01. #DKKA utánpótlásA harmadik fordulóval folytatódik hétvégén a DKKA Kupa küzdelemsorozata, melyben az U8-as, az U12-es és az U13-as csapatok méretik meg magukat.
Vereség a Fraditól
2016. jan. 30.Tízgólos, 32-22-es vereséget szenvedett együttesünk a Ferencváros vendégeként az NB I ma esti fordulójában.
Ma már a bajnok ellen
2016. jan. 30.A címvédő, s jelenleg is listavezető Ferencváros otthonában lép pályára ma este hat órától csapatunk az NB I tizenhatodik fordulójában.
Győri továbbjutás a kupában
2016. jan. 27.34-19-es vereséget szenvedett együttesünk ma este a Győr elleni Magyar Kupa nyolcaddöntőben.