„ACÉL A SZÍV!”
Végül biztos győzelem
Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám a fordulás után feljavult harmadik számú ifjúsági csapatunk, mely nyolcgólos sikert aratott Lentiben.
Lentiben, a GÓNA SZKKE vendégeként folytatta a harmadosztályú ifjúsági bajnokság küzdelmeit akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttese. Takács Árpád tanítványai eddigi hat meccsüket rendre megnyerték, így ezúttal is esélyesként léptek pályára, ám az első felvonásban még a támadásokba és a védekezésbe is csúszott pár hiba, így hiába volt egy-egy jobb periódusa is fiataljainknak, a félidei szünethez érve csak egy góllal, 14-13-ra vezettek az akadémisták.
Mint azt Takács Árpád edző elmondta, a fordulás után szerencsére sikerült megnyugodniuk, s támadásban és védekezésben is sokkal fegyelmezettebbek voltak a csapat tagjai. Végre jöttek a gólok átlövésből, a beállókat is sikerült többször megjátszani, valamint az egy-egy elleni játékban is feljavultak a lányok. Emellett a védekezés is összeállt, s ha be is csúszott pár hiba, akkor a jó kapusteljesítmény segítette ki csapatunkat, mely a második félidőben fokozatosan növelte előnyét, s végül meggyőző, 31-23-as sikerrel erősítette meg vezetőhelyét a harmadosztályú ifjúsági bajnokság nyugati csoportjában.
További hírek
Sima győzelmek hazai pályán
2019. okt. 10. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is magabiztos sikereknek örülhetett a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.
Döntetlen Dorogon
2019. okt. 08. #DKKA utánpótlásKiélezett küzdelemben ért el 24-24-es döntetlent harmadik felnőtt NB I/B-s mérkőzésétén akadémiánk U19-es együttese.
Csapatépítő tréning a szigeten: előre főztek a medve bőrére...
2019. okt. 08.Séfek csatájának „álcázott” csapatépítő tréninget tartottak a Szalki szigeten.
Vasvárisokat avattak felnőtt játékosaink
2019. okt. 03.A Vasvári-Élményhét keretein belül tartották meg az elsősök avatását városunk legrégebbi oktatási intézményében.
Egy pont az MTK ellen
2019. szep. 21.Óriási küzdelemben, a hajrában háromgólos hátrányból felállva ért el 27-27-es döntetlent akadémiánk felnőtt csapata az MTK otthonában.