„ACÉL A SZÍV!”
Végül biztos győzelem
Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám a fordulás után feljavult harmadik számú ifjúsági csapatunk, mely nyolcgólos sikert aratott Lentiben.
Lentiben, a GÓNA SZKKE vendégeként folytatta a harmadosztályú ifjúsági bajnokság küzdelmeit akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttese. Takács Árpád tanítványai eddigi hat meccsüket rendre megnyerték, így ezúttal is esélyesként léptek pályára, ám az első felvonásban még a támadásokba és a védekezésbe is csúszott pár hiba, így hiába volt egy-egy jobb periódusa is fiataljainknak, a félidei szünethez érve csak egy góllal, 14-13-ra vezettek az akadémisták.
Mint azt Takács Árpád edző elmondta, a fordulás után szerencsére sikerült megnyugodniuk, s támadásban és védekezésben is sokkal fegyelmezettebbek voltak a csapat tagjai. Végre jöttek a gólok átlövésből, a beállókat is sikerült többször megjátszani, valamint az egy-egy elleni játékban is feljavultak a lányok. Emellett a védekezés is összeállt, s ha be is csúszott pár hiba, akkor a jó kapusteljesítmény segítette ki csapatunkat, mely a második félidőben fokozatosan növelte előnyét, s végül meggyőző, 31-23-as sikerrel erősítette meg vezetőhelyét a harmadosztályú ifjúsági bajnokság nyugati csoportjában.
További hírek
Így is tisztes helytállás
2021. jan. 06.Az első félidőben eldőlt a pontok sorsa a Győr elleni összecsapáson, ám a fordulás utáni játékára már büszkébb lehetett akadémiánk felnőtt együttese.
Látogatás a bajnoknál
2021. jan. 05.Újabb rendkívül nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben.
Végül biztos siker a Liga Kupában
2021. jan. 03.Csak az első félidőben tudta megnehezíteni kéilabdázóink dolgát a Pénzügyőr a két gárda dunaújvárosi összecsapásán.
Kötelező a győzelem
2021. jan. 02.A Pénzügyőr ellen folytathatja jó sorozatát akadémiánk felnőtt együttese a Liga Kupában.
Vereséggel zártuk az évet
2020. dec. 30.Nem tudta megnehezíteni együttesünk a Ferencváros dolgát a két gárda dunaújvárosi összecsapásán.