„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Biztos sikerek az utánpótlásnál

DKKA utánpótlás
2018. dec. 04.
  • Facebook

Akadémiánk NB I/B-s, és megyei felnőtt bajnokságban szereplő csapata is magabiztos győzelemnek örülhetett a hétvégén.

jabb két mérkőzésen léptek pályára hétvégén akadémiánk utánpótlás együttesei, melyek közül az NB I/B-ben szereplő U19-esek a Szombathely, míg a megyei felnőtt bajnokságban induló harmadik számú ifjúsági csapat a Bicske ellen mérette meg magát hazai környezetben. U19-eseinkre hozható mérkőzés várt, ugyanis a szombathelyi Haladás még szerzett pont nélkül szerénykedett a tabella utolsó helyén a találkozó előtt, ám a vendégek az első félidőbe így is megnehezítették a mieink dolgát. A szünetben ugyanis még csak 17-14-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző, ám a fordulást követően feljavult a dunaújvárosi fiatalok védekezése, így együttesünk végül sima, 29-23-as győzelmet aratott, amivel feljött a másodosztályú felnőtt bajnokság ötödik helyére.

A megyei felnőtt bajnokságban szereplő ifjúságiak is bizakodva várták a nyolcadik Bicske elleni találkozót, mely remekül alakult a dunaújvárosi fiatalok számára. Takács Árpád tanítványai már a meccs elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, támadásban és védekezésben is lényegesen jobbak voltak ellenfelüknél, így a félidei pihenőhöz érve már 20-11-es vezetésnek örülhettek. A DKKA csapata a tetemes előny tudatában sem vett vissza a térfélcsere után, s a második felvonásban is dominálva aratott 39-25-ös sikert, amivel megtartotta ötödik helyét a bajnoki tabellán.

Eredmények, gólszerzőink

NBI/B
DKKA U19 – Szombathelyi Haladás 29-23
(17-14)
Gólszerzőink: Mihály Petra 8, Jovana Jovovic 6, Koronczai Petra 3, Fodor Neszta 3, Frányó Laura 2, Braun Csenge 2, Husti Hanna 2, Pál Eszter 1, Matucza Gabriella 1, Gengeliczky Lili 1.

Megyei felnőtt
DKKA III – Bicskei TC 39-25
(20-11)
Gólszerzőink: Kiss Vivien 11, Veres Barbara 7, Simon Csenge 6, Papp Kitti 6, Furka Alíz 5, Boros Anna 2, Slett Enikő 1, Kiss Flóra 1.

Galéria: 

További hírek

Irány Debrecen!

Irány Debrecen!

2023. szep. 19.

Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.

Victory in the capital

Végül biztos siker a fővárosban

2023. szep. 16.

Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.

Az újonchoz látogatunk

Az újonchoz látogatunk

2023. szep. 15.

A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.

Remek siker a megyei rivális ellen

Remek siker a megyei rivális ellen

2023. szep. 10.

Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.

Megyei rangadó előtt a Kohász

Megyei rangadó előtt a Kohász

2023. szep. 09.

Tanulna a Ferencváros ellen elkövetett hibákból, s az Alba FKC ellen már megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 01.
17:00
Motherson Mosonmagyaróvári KC
MKC
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-11-01T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat