„ACÉL A SZÍV!”
Kollégisták karácsonya
Az Akadémia megalakulása óta minden évben tart karácsonyi ünnepséget a DKKA kollégiumi csoportja, nincs ez másképp idén sem.
A kezdetektől fogva ezt az eseményt Kincsesné Zavodnyik Júlia nevelő szervezi. Nemcsak a lányok, hanem az Akadémia vezetői, az edzők és a kézilabdások ügyeinek intézésében résztvevő munkatársak is örömmel mennek ilyenkor a Rudas Kollégiumba, hogy a pályán kívül együtt töltsenek egy vidám estét a lányokkal.
Ebben az évben december 13-án 38 akadémista gyülekezett a kollégium földszinti nagytermében, hogy ráhangolódjon az ünnepekre. Örömmel üdvözölték Radulovics Bojána szakmai igazgatót és a megjelent edzőket, dolgozókat. Kincsesné Zavodnyik Júlia elmondta, hogy példás a kapcsolat az iskola, az Akadémia és a kollégium között, valamint kiemelte a szülőkkel való kiváló együttműködést is. Ennek a négy oldalnak a közös erőfeszítése már eddig is komoly eredményeket hozott a sportban és a tanulásban is, hiszen az utánpótlás csapatok szép eredménnyel szerepelnek a különböző bajnokságokon, és a tanulás terén sem kell szégyenkezniük a kézilabdásoknak: a csoport átlaga minden évben jobb, mint az iskolaátlag, jeles eredményt rendszeresen 5-6 fő ér el.
Az est további részében a sportolók és vendégeik láthattak egy fotóösszeállítást a kézilabdások mindennapjairól, ajándékot kaptak a legtisztább szobák lakói, de ún. Citrom-díjat is átadtak azoknak a szobáknak, amelyeknek még fejlődniük kell a szobarend terén. Ezután minden akadémistának jutott a szép ajándékokból, de a lányok nem feledkeztek meg a vendégekről sem: apró figyelmességgel köszönték meg az éves munkájukat. Az Akadémia jóvoltából finom vacsorával zárult az este.
A téli szünet a pihenésé, a családé, aztán januártól újra jöhet a kemény munka! Hajrá Kohász!
További hírek
Braun Csenge a szezon végéig Budaörsön is szerepel
2019. jan. 17. #DKKA utánpótlásAkadémiánk tehetséges fiatal balszélsője, Braun Laura Csenge a szezon végéig Budaörsön szerepel kölcsönben.
Felemás meccsek Szombathelyen
2019. jan. 16. #DKKA utánpótlásAkadémiánk U12-es csapata a második, míg az U11-esek a hatodik helyen végeztek a szombathelyi Student Comfort Kupán.
Első hely Celldömölkön
2019. jan. 16. #DKKA utánpótlásMinden meccsét megnyerve szerezte meg celldömölki tornája első helyét akadémiánk U14-es csapata.
Vereség nagy küzdelemben!
2019. jan. 12.Fordulatos, kemény csatában szenvedett egygólos, 25-24-es vereséget akadémiánk felnőtt csapata a Debrecen elleni hazai bajnokin.
A Debrecen következik
2019. jan. 12.A mieinket egy ponttal és egy helyezéssel megelőző Debrecen látogat ma este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.