„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kollégisták karácsonya

DKKA utánpótlás
2018. dec. 17.
  • Facebook

Az Akadémia megalakulása óta minden évben tart karácsonyi ünnepséget a DKKA kollégiumi csoportja, nincs ez másképp idén sem.

 

A kezdetektől fogva ezt az eseményt Kincsesné Zavodnyik Júlia nevelő szervezi. Nemcsak a lányok, hanem az Akadémia vezetői, az edzők és a kézilabdások ügyeinek intézésében résztvevő munkatársak is örömmel mennek ilyenkor a Rudas Kollégiumba, hogy a pályán kívül együtt töltsenek egy vidám estét a lányokkal.

Ebben az évben december 13-án 38 akadémista gyülekezett a kollégium földszinti nagytermében, hogy ráhangolódjon az ünnepekre. Örömmel üdvözölték Radulovics Bojána szakmai igazgatót és a megjelent edzőket, dolgozókat. Kincsesné Zavodnyik Júlia elmondta, hogy példás a kapcsolat az iskola, az Akadémia és a kollégium között, valamint kiemelte a szülőkkel való kiváló együttműködést is. Ennek a négy oldalnak a közös erőfeszítése már eddig is komoly eredményeket hozott a sportban és a tanulásban is, hiszen az utánpótlás csapatok szép eredménnyel szerepelnek a különböző bajnokságokon, és a tanulás terén sem kell szégyenkezniük a kézilabdásoknak: a csoport átlaga minden évben jobb, mint az iskolaátlag, jeles eredményt rendszeresen 5-6 fő ér el.

Az est további részében a sportolók és vendégeik láthattak egy fotóösszeállítást a kézilabdások mindennapjairól, ajándékot kaptak a legtisztább szobák lakói, de ún. Citrom-díjat is átadtak azoknak a szobáknak, amelyeknek még fejlődniük kell a szobarend terén. Ezután minden akadémistának jutott a szép ajándékokból, de a lányok nem feledkeztek meg a vendégekről sem: apró figyelmességgel köszönték meg az éves munkájukat.  Az Akadémia jóvoltából finom vacsorával zárult az este.

A téli szünet a pihenésé, a családé, aztán januártól újra jöhet a kemény munka! Hajrá Kohász!

 

 

 

További hírek

Győzni kell a továbbjutásért

Győzni kell a továbbjutásért

2022. nov. 23.
Nem okozhat gondot akadémiánk felnőtt együttese számára a továbbjutás kivívása a Magyar Kupa harmadik fordulójában a KK Ajka vendégeként.
DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2022.11.13.

DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2022.11.13.

2022. okt. 25. #DKKA utánpótlás

Gyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad Te is!

Szép győzelem a Budaörs ellen

Szép győzelem a Budaörs ellen

2022. okt. 22.

Jó védekezéssel, s egyre javuló támadójátékkal aratott megérdemelt, 26-22-es sikert a Budaörs elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese ma este.

Itthon javíthatunk

Itthon javíthatunk

2022. okt. 22.

A Budaörs elleni hazai összecsapáson kapaszkodna még feljebb a bajnoki tabellán akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.

Dupla győzelem Érden

Dupla győzelem Érden

2022. okt. 21. #DKKA utánpótlás

Tegnap az U17 és az U19-es első osztályban szereplő csapataink is vendégként léptek pályára.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat