„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelmet ért a jó hajrá

2016. jan. 13.
  • Facebook

Jól kezdett, majd sokáig szenvedett, de végül biztos, 28-22-es sikernek örülhetett az MTK othtonában együttesünk.

Az MTK otthonában lépett pályára ma este együtteüsnk a bajnokság 14. fordulójában. Ugyan a fővárosiak a kilencedik helyen álltak a mérkőzés előtt, mégsem várt könnyű találkozó csapatunkra, hiszen ellenfelünk legutóbb a DVSC-t is megverte hazai pályán, s mint azt György László másodedző a kezdés előtt elmondta, a Kohász minden pályára lépő játékosától fegyelmezett, taktikus játék kell a remélt győzelemhez.

A kezdésre mindenesetre nem is lehetett panasz, hiszen Zdravko Zovko tanítványai nagyon motiváltan vetették magukat a küzdelembe, az ötödik percben 3-1-re, míg a hetedikben 5-1-re vezettek, így hamar időt kellett kérnie a házigazdáknak. A jó dunaújvárosi védelem mögött Triffa is remekelt ebben az időszakban, vagyis minden adott volt a hasonló folytatáshoz. A házigazdák persze nem adták fel, Barna Éva vezérletével megkezdték a felzárkózást, s 6-5-ös Kohász-vezetésnél már Zdravko Zovkonak kellett magához hívni tanítványait.

Sajnos ez sem segített a kissé hamar kiengedő DKKA csapatának, mert a vendéglátók előbb egalizáltak, majd a vezetést is átvették (7-6). Kézilabdázóink ekkor sem tudtak felpörögni, rengeteg volt a pontatlanság támadásaikban, sem az átlövések, sem a ziccerek kihasználása nem ment ekkor a Kohásznak. 10-10-nél lett volna lehetőség a vezetés megszerzésére, de hetest hibáztunk, ráadásul a hajrában újabb könnyű gólokat adtak a rendkívül lelkesen játszó fővárosiaknak, akik a szünet előtt egy másodperccel alakították ki a 14-12-es félidei eredményt.

A térfélcsere után ismét jobban kezdett csapatunk, mely Oguntoye védéseinek és Triscsuk duplájának köszönhetően hamar egalizált (14-14). A folytatásban is hatalmas harc dúlt azonban a pályán, melyben újabb hetest hagyott ki együttesünk, de Triscsuk büntetője már utat talált a kapuba, majd Azari is kihasznált egy ziccert, s a 40. percben végre két góllal vezetett a Kohász (16-18).

Végre összeállt csapatunk védekezése, ráadásul Oguntoye két nagy védését követően, Szalai, Triscsuk, majd Takács Dusmáta is betalált, így a 46. percben már öt góllal vezetett együttesünk (16-21). A házigazdák 16-22-es állásnál tudták megtörni hosszú gólcsendjüket, majd egy kettős emberelőnyből fel is jöttek négy gólra, de Vincze, Bulath és Szalai találataival az 53. percre végleg eldöntötte a meccset együttesünk (19-26). A véghajrát már maximálisan kézben tartotta a Kohász, mely Oguntoye és Szalai kiváló teljesítményének is köszönhetően végül simán, 28-22-re nyert, mellyel megerősítette harmadik helyét a bajnoki tabellán.

MTK – DKKA 22-28 (14-12)
Részletes jegyzőkönyv később

 

További hírek

Harmadszor az MTK ellen

Harmadszor az MTK ellen

2022. ápr. 02.

Megtartaná hibátlan idei mérlegét az MTK ellen akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

Nagyszerű győzelmet arattak

Nagyszerű győzelmet arattak

2022. ápr. 01. #DKKA utánpótlás

A leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen. 

Minden eredményből jutott

Minden eredményből jutott

2022. már. 28. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk több csapata is pályára lépett a hétvégén

Hajrásiker az Érd ellen

Hajrásiker az Érd ellen

2022. már. 26.

A második félidőre feljavult a védekezésünk és kapusteljesítményünk is, így sikerült 32-29-es győzelmet aratni az Érd elleni bajnoki bajnokin.

Fontos pontokra hajtunk

Fontos pontokra hajtunk

2022. már. 25.

Nehéz hatvan perc vár felnőtt együttesünkre az Érd ellen, de hazai környezetben be kell gyűjteni a győzelmet szombaton délután öt órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
MOL Esztergom
Esztergom
feb. 18.
18:00

DKKA
Suzuki Aréna Esztergom
2026-02-18T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat