„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Jöhet a második felvonás

2016. jan. 16.
  • Facebook

Az EHF Kupa nyolcaddöntőjének második mérkőzését játssza ma délután háromnegyed négytől Siófokon a Kohász.

Kőkemény mérkőzésen aratott 24-19-es győzelmet a Siófok elleni EHF Kupa odavágón együttesünk, mely jó helyzetből várhatja a nemzetközi kupasorozat nyolcaddöntőjének visszavágóját. A találkozóra ma délután háromnegyed négytől kerítenek sort a csapatok a Balaton-partján, ám hiába az ötgólos előny, rettentően nehéz meccs vár Zdravko Zovko tanítványaira. Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy a Siófok egyértelműen a továbbjutás reményében lép pályára, melyben rendkívül erős kerete és a hazai pálya előnye mellett az is segítségére lehet, hogy míg a mieink pályára léptek szerdán is a bajnokságban, addig a Balaton-partiak már a hét elejétől csak és kizárólag a Kohász elleni mai meccsre készülhettek.
Tisztában van a feladat komolyságával Zdravko Zovko, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia horvát vezetőedzője is, aki ezúttal sem vár mást csapatától, csak azt, hogy a visszavágón pályára lépő játékosai saját, valamint az ellenfél kapuja előtt is tudásuk legjavát nyújtsák, méghozzá hatvan percen keresztül.

"Érdekes mérkőzést játszottunk a Siófokkal az elmúlt héten, igen változatos volt a játék, melynek végén jó hajrával sikerült ötgólos előnyt szereznünk. Ez a fór azonban nem életbiztosítás, elég is lehet a továbbjutáshoz, de ha nem figyelünk oda, akkor kevés is. Egy biztos, mi nem foglalkozhatunk már a múlt heti meccs eredményével, a nulláról indulunk ma délután, s csak az előttünk álló feladattal foglalkozhatunk. Nagyon kell koncentrálnunk és sok múlik majd az akarati tényezőkön is, de úgy gondolom, hogy ezzel nem lesz probléma, mert nagyon motiváltan várjuk a találkozót. Ami pedig a játékot illeti: ahogy az első mérkőzésen, úgy most is nagyon oda kell figyelnünk a védekezésünkre és a kapusteljesítményre, mert ha ez rendben van, úgy támadásban is nyugodtabban játszhatunk. Emellett persze nagyon oda kell figyelnünk helyzeteink kihasználására, valamint a gyors visszarendeződésre, mert a Siófoknak is nagyon gyors játékosokkal rendelkezik, s már az első meccsen is bebizonyosodott, hogy azonnal kihasználja a gyors indítás adta lehetőségeket. Az odavágón és az MTK elleni mérkőzésen is akadtak gyengébb periódusaink, amit most el kell kerülnünk, ezért most azt várom mindenkitől, hogy hatvan percen keresztül maximális koncentrációval lépjen pályára, s ha sikerül megvalósítanunk, amit elterveztünk, akkor jó esélyünk lesz a továbbjutás kiharcolására" – árulta el a DKKA együttesének vezetőedzője.

További hírek

Irány Debrecen!

Irány Debrecen!

2023. szep. 19.

Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.

Victory in the capital

Végül biztos siker a fővárosban

2023. szep. 16.

Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.

Az újonchoz látogatunk

Az újonchoz látogatunk

2023. szep. 15.

A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.

Remek siker a megyei rivális ellen

Remek siker a megyei rivális ellen

2023. szep. 10.

Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.

Megyei rangadó előtt a Kohász

Megyei rangadó előtt a Kohász

2023. szep. 09.

Tanulna a Ferencváros ellen elkövetett hibákból, s az Alba FKC ellen már megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat