„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Újabb két pontban bízva

2016. jan. 23.
  • Facebook

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban látja vendégül a Debrecen csapatát akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.

Egyelőre igen jól alakul felnőtt csapatunk erőltetett januári menetelése. Zdravko Zovko tanítványai három bajnoki találkozót játszottak az idén, melyeken rendre győzelmet arattak, s az EHF Kupában is továbbjutottak a sorozat legjobb nyolc együttese közé. A Siófok elleni kupavisszavágó óta volt egy kis ideje a feltöltődésre együttesünknek, mely ma este hat órától tovább nyújthatja jó bajnoki szériáját, amihez "mindössze" annyit kell tennie, hogy legyőzi a Debrecen csapatát.

A Dunaújvárosi Sportcsarnokban sorra kerülő összecsapás előtt a mieink a harmadik, míg a vendégek a hetedik helyet foglalják el a tabellán, így a papírforma alapján a Kohász számít a találkozó esélyesének.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy együttesünk félvállról venné az összecsapást, hiszen a kellemetlen stílusú debreceni alakulat az ősszel már meglepte a mieinket, s 28-26-ra legyőzte a bajnokságot szintén három győzelemmel kezdő piros-fehéreket. Tisztában van ezzel Zdravko Zovko vezetőedző is, aki szerint csapatának az első perctől az utolsóig oda kell figyelnie mai vetélytársa ellen, ám szakvezetőnk természetesen azt reméli, hogy sorozatban negyedik idei bajnokiján is győzelemnek örülhet majd.

"A Siófok elleni kupapárharc és az előtte lejátszott három bajnoki sokat kivett belőlünk fizikálisan és mentálisan is, így jól jött, hogy most közel egy hetünk volt arra, hogy összeszedjük magunkat. Nem számítok könnyű mérkőzésre a jó erőkből álló Debrecen ellen, szóval ezúttal is száz százalékra lesz szükség ahhoz, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát a mai esti összecsapás után. Fontos lesz, hogy támadásban odafigyeljünk a befejezésekre, ezzel Siófokon komoly gondban voltunk, rengeteg tiszta ziccert kihagytunk, míg saját kapuk előtt kemény és határozott védekezést kell nyújtanunk, s ha ez jó kapusteljesítménnyel is párosul, akkor itthon tartjuk a nagyon fontos bajnoki pontokat" – árulta el vezetőedzőnk.

További hírek

Látogatás a listavezetőnél

Látogatás a listavezetőnél

2017. dec. 29.

Az idei szezonban még hibátlan Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton délután három órától akadémiánk felnőtt csapata.

Diákolimpiai siker!

Diákolimpiai siker!

2017. dec. 22. #DKKA utánpótlás

A héten került megrendezésre a kézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport országos elődöntője Kiskunhalason, ahol Akadémiánk növendékei is részt vettek a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumot képviselve.

Győzelem áldozattal

Győzelem áldozattal

2017. dec. 21.

Kétgólos, 27-25-ös győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata az MTK elleni felkészülési találkozón, melyen Bouti Fruzsina súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

Más hozzáállás, de újabb siker

Más hozzáállás, de újabb siker

2017. dec. 06.

Négygólos, 32-28-as győzelmet aratott együttesünk ma délután a Vasas ellen.

Sima győzelem délelőtt

Sima győzelem délelőtt

2017. dec. 06.

Magabiztos, 35-23-as sikert ért el akadémiánk felnőtt csapata a Vasas elleni felkészülési találkozón.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
okt. 01.
18:00

DKKA
Hódos Imre Rendezvénycsarnok Debrecen
2025-10-01T18:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat