„ACÉL A SZÍV!”
Kupacsata az ETO ellen
A Győr elleni Magyar Kupa összecsapáson lép pályára ma este együttesünk.
A Debrecen elleni 28-24-es győzelem után újabb feladat vár együttesünkre, mely ma este hat órától már a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében lép pályára. Zdravko Zovko tanítványai ráadásul rendkívül nehéz találkozó elé néznek, ugyanis idegenben, a bajnoki tabella második helyén álló Győri Audi ETO otthonában kellene legalább döntetlent elérniük ahhoz, hogy a kupa szabályai szerint továbbjussanak az egymeccses párharcból.
Egy biztos, az esélyesség terhe ezúttal nem nyomja majd agyon a Kohász kézilabdázóit, hiszen a Rába-parti zöld-fehérek számítanak az egyértelmű favoritnak. A két gárda idén egyszer már megmérkőzött egymással Győrben, s akkor a házigazdák úgy arattak 28-20-as sikert, hogy a találkozó háromnegyedéig tartani tudta lépést ellenfelével együttesünk. Tisztán emlékszik erre a mérkőzésre csapatunk vezetőedzője is, aki elismeri, hogy a győriek számítanak az esélyesnek, ugyanakkor abban is bízik, hogy sikerül tanítványainak egy jó mérkőzést játszani a rendkívül erős házigazdákkal.
"A mérkőzésnek egyértelműen a Győr az esélyese, mely szerintem ott van a világ négy legjobb együttese között. Egy kupasorozat azonban sok meglepetéssel jár, igyekszünk most mi is meglepni a győrieket, ami persze nem lesz egyszerű. A legutóbbi győri bajnokin sokáig tartani tudtuk mai ellenfelünket, ám a meccs végére kicsit elfáradtunk, s ekkor átrohant rajtunk az ETO, utóbbit szeretnénk most elkerülni, végig egyenletes teljesítményt nyújtani, s egy jó mérkőzést játszani a hazaiakkal" – árulta el Zdravko Zovko, a DKKA felnőtt csapatának vezetőedzője.
További hírek
Vegyes eredmények az utánpótlásban
2021. nov. 15. #DKKA utánpótlásFiataljaink nem kevesebb mint 13 mérkőzést játszottak az elmúlt hét során, a szép sikerek mellett tanulságos vereségek is becsúsztak. Íme az eredmények
A szív és az akarat diadala; immáron négyből négy!!
2021. nov. 13.Négygólos hátrányból fordítva aratott 28-26-os győzelmet az Alba FKC elleni megyei rangadón akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Megyei rangadó vár kézilabdázóinkra
2021. nov. 12.Az Alba FKC elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Továbbjutás a Magyar Kupában!
2021. nov. 09.Az első félidő után még hátrányban volt, de remekül küzdött, s végül 32-29-re legyőzte a Szombathely alakulatát akadémiánk felnőtt együttese a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Hazai csata a továbbjutásért
2021. nov. 09.A Szombathely elleni kupamérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma délután öt órától.