„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

"Egy sportoló életében a válogatott a csúcs!"

2016. feb. 10.
  • Facebook

Nagyon örül válogatott kerettagságának együttesünk jobbátlövője, Kovács Anna, aki bízik abban, hogy a lengyelek elleni Eb-selejtezős csapatban is bizonyíthat majd.

Mint arról beszámoltunk, a magyar női kézilabda válogatott közelmúltban kinevezett szövetségi kapitányai, Elek Gábor és Ambros Martin kijelölték első, huszonnyolc főből álló bő keretüket a közelgő Európa-bajnoki selejtezőkre, melyeken március 9-én idegenben, míg március 13-án hazai környezetben, Érden méri össze erejét nemzeti csapatunk a lengyel válogatottal.
A bő keretbe csapatunk két játékosa, Triscsuk Krisztina és Kovács Anna is behívót kapott, ami előbbi esetében nem tűnik meglepőnek, hiszen a közelmúlt összes válogatott versenyén szerepet kapott, ám a bajnoki góllövőlista harmadik helyén álló Kovács Anna igen régen lépett már pályára válogatottunkban. Együttesünk 24 éves jobbátlövője természetesen nagyon büszke a kapitányi "behívóra", s mint azt együttesünk mai edzése után elmondta, igyekszik mindent elkövetni azért, hogy a lengyelek elleni szűk keretbe is bekerüljön.

"Első válogatottságomat húsz évesen, Karl Erik Böhn kapitánykodása alatt ünnepelhettem, s bár azóta csak jobbára a bő keretekbe kerültem be, most nagyon izgatott vagyok, hiszen egy sportoló életében a válogatott jelenti a csúcsot. Ezért küzdünk minden nap keményen, ezért dolgozunk, s természetesen nagyon örülök annak, hogy az új kapitányok számításba vettek a bő keretben, s nagyon remélem, hogy szűkítés után is lesz lehetőségem a bizonyításra. Úgy gondolom, hogy a kapitányok megfelelő körültekintéssel választják majd ki a végleges keretet, figyelve arra, hogy a csapatba és az elképzelt taktikába leginkább illő, s legjobb formát nyújtó játékosok kerüljenek majd be, már csak azért is, mert a lengyelek jó csapatot alkotnak, s ezt sajnos a saját bőrünkön is éreztük a világbajnokságon, ahol ők fosztottak meg minket az olimpiai esélyektől, vagyis két nagyon nehéz találkozó vár a válogatottra" – árulta el kiválóságunk.

További hírek

Kőkemény csata előtt!

Kőkemény csata előtt!

2021. feb. 05.

A mezőny egyik legjobb formáját mutató együttese ellen lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szombaton délután öt órától.

Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)

Élő: DKKA II. - Szentendrei NKE (Serdülő II.)

2021. feb. 04. #DKKA utánpótlás

Ma 16.45-kor kezdődik utánpótlás élő közvetítésünk a serdülő másodosztályú bajnokságból. Hajrá Kohász! 

Live: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (Teener I.)

Élő: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (serdülő I.)

2021. feb. 03. #DKKA utánpótlás

Ma 15.00-kor kezdődik élő a közvetítésünk a Leány serdülő I. osztályú bajnokságból. Kövessük együtt a mérkőzést és szurkoljunk a fiataloknak együtt a képernyőn keresztül is!

A Liga Kupában is sorsoltak

A Liga Kupában is sorsoltak

2021. feb. 01.

A Magyar Kézilabda Szövetség megtartotta a Női Magyar Liga Kupa sorsolását.

Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

2021. feb. 01.

A Magyar Kézilabda Szövetség közzétette a Tippmix Női Magyar Kupa következő fordulójának sorsolását.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat