„ACÉL A SZÍV!”
Jó hangulatban és elszántan várjuk az Érd csapatát
Csütörtökön este hat órától a nagy rivális Érd együttesét látjuk vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Pár nap telt csak el az Asztrahanyocska elleni EHF Kupa negyeddöntő óta, de túl sokat nem pihenhetnek együttesünk tagjai, akikre csütörtökön este már újabb nehéz feladat vár. Zdravko Zovko együttese ugyanis az Érd csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, méghozzá egy olyan mérkőzésen, mely komolyan befolyásolhatja a bajnoki alapszakasz végeredményét is. A vendég érdiek ugyanis jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán, s csak jobb gólarányukkal előzik meg együttesünket, mely szintén huszonhat pontot gyűjtött az eddig eltelt tizennyolc bajnoki fordulóban.
Egy esetleges győzelemmel tehát megelőzné holnapi vetélytársát a DKKA, ám ez egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak. Ugyan az érdiek most nincsenek túl jó passzban, hiszen a hétvégén hatalmas balszerencsével, idegenben lőtt kevesebb góljuknak köszönhetően estek ki a KEK-ből, az biztos, hogy egy motivált, erős csapat vár a Kohász kézilabdázóira. A motivációval szerencsére a mieinknél sincs gond, hiszen a csapat szakvezetői és játékosai is átérzik a mérkőzés tétjét, ráadásul együttesünk mindenképpen vissza akar vágni ellenfelének az Érden elszenvedett 33-26-os vereségért.
Nem számít könnyű találkozóra csapatunk másodedzője, György László sem, aki szerint a csapat jó hangulatban, de elszántan várja az Érd elleni párharcot.
"Nagyon szűkös az időnk, így az EHF Kupa-mérkőzések után pár napunk volt felkészülni az Érdre. Az Asztrahanyocska ellen hajtós, kemény találkozókat játszottunk, kissé elfáradtak a lányok, így ez a pár nap elsősorban a regenerálódásról és a különböző taktikai dolgokról szólt. Kielemeztük ellenfelünket, s komoly figyelmet fordítottunk sérült játékosaink rehabilitációjára is, s remélhetőleg a holnapi mérkőzésen már mindenkire számíthatunk majd. Az érdi mérkőzésen sok hibát követtünk el a második félidőben, s ezért kaptunk ki viszonylag simán, ami azért volt bosszantó, mert ezeket megbeszéltük a lányokkal a találkozó előtt. Ezeket a hibákat most nem szeretnénk elkövetni, s ha fegyelmezetten védekezünk, valamint a helyzeteinket is jó arányban használjuk ki, úgy itthon tartjuk a bajnoki pontokat. Az, hogy továbbjutottunk a nemzetközi kupában még egy plusz lelki lökést adhat a csapatnak, mely érthetően jó hangulatban, győzelemre éhesen várja az Érd elleni rangadót" – árulta el György László, a DKKA másodedzője.
További hírek
Teljes a csapat!
2020. júl. 20.Vágó Attila vezetőedző edzésén a névsorolvasáskor mindenki jelen volt!
Győzelemmel kezdett a Kohász
2020. júl. 15.Végig vezetve aratott megyőző, 38-28-as sikert akadémiánk felnőtt együttese az ifjúsági válogatott elleni edzőmérkőzésen.
Minden körülmény adott a fejlődéshez
2020. júl. 15.Új igazolásunk, Moutsogianni Theodóra nem ismeretlen a dunaújvárosiak számára, hiszen saját nevelésű játékosunkról van szó, aki most a hazatérés mellett döntött.
MKSZ-ajánlás edzőmérkőzések és felkészülési tornák rendezésére
2020. júl. 15.A Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus-helyzet, valamint a Kormány a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020. (VII. 12.) rendelete nyomán ajánlást adott ki a sportszervezetek számára a 2020/2021-es bajnoki idényt megelőző felkészülési időszak edzéseivel és mérkőzés-rendezésivel kapcsolatban.
Munkaruhát öltöttek a kézilabdázók
2020. júl. 06.Megkezdte a felkészülést a 2020/2021-es szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.