„ACÉL A SZÍV!”
Jovovic Jovana magyar állampolgár lett
Jovovic Jovana, akadémiánk tizenhét éves átlövője csütörtöktől magyar állampolgárként szerezheti a gólokat és idővel akár válogatottunk oszlopos tagja is lehet majd.
Nagy napja volt csütörtökön Jovana Jovović-nak, hiszen délelőtt tizenegykor a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében Cserna Gábor polgármester jelenlétében végre letette az állampolgársági esküt, ami a honosítás utolsó, egyben legfontosabb állomása. Cserna Gábor az eskü letétele előtt elmondta, ezúttal nem csak Magyarország és Dunaújváros, hanem a kézilabda közösség is örülhet új honfitársunknak. A fogadalom megtétele után a tizenhét éves balátlövő immár Jovović Jovanaként először hallhatta magyar állampolgárként a Himnuszt, majd fogadta a polgármester, a rokonok és az edzői gratulációját.
Mint mondta, ez a legfontosabb nap az életében, amióta másfél évvel ezelőtt városunkba érkezett. Az Újverbászon, Szerbiában született játékos korábbi hazájában kétszer is az év játékosa lett, most a legfontosabb célja az, hogy tovább fejlődjön és itt is a legjobb lehessen. Ennek érdekében reggeltől estig a csarnokban van, ahol a csapattársak rengeteget segítenek neki megtanulni a nyelvet. Mint mondta, ez alatt a másfél év alatt nem csak őket, de a várost is nagyon megszerette és büszke rá, hogy honfitársként játszhat a DKKA első csapatában.
forrás: dunaujvaros.com
További hírek
Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen
2020. szep. 16.Végig vezetve nyert a szerdai zárt kapus bajnoki mérkőzésen a DKKA kézilabda-együttese a Boglári Akadémia-SZISE ellen. Igaz, az utolsó perc izgalmasra sikeredett.
Újabb fontos találkozó Rácalmáson
2020. szep. 16.A Siófok elleni, papírforma-vereség után szerdán 18 órától Rácalmáson ismét egy olyan mérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdacsapatára, amit bármi áron, de meg kell nyerni a Boglári Akadémia-SZISE ellen.
Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét
2020. szep. 15.Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.
Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani
2020. szep. 13.Senki sem gondolta volna a siófoki Kiss Szilárd sportcsarnokból távozó dunaújvárosi játékosokról, hogy valójában kikaptak. Mindenki mosolygott és gratuláltak egymásnak játékosaink. A feldobott hangulat indokolt volt!!!
Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink
2020. szep. 12. #DKKA utánpótlásA mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.