„ACÉL A SZÍV!”
Koronczai Petra is bekerült az Elit programba
Akadémiánk serdülő Európa-bajnok játékosa is bekerült a Magyar Kézilabda Szövetség Elit programjába.
A szeptemberben elindított Elit programmal Európában is egyedülálló módon igyekszik menedzselni és fejleszteni a legtehetségesebb utánpótlás korú játékosokat a Magyar Kézilabda Szövetség. A programot 15-15 leány és fiú játékossal kezdte meg a szövetség, ám ma délután egy újabb taggal bővült a lányok "kerete", ugyanis akadémiánk mindössze tizenhat éves játékosa, a nyáron serdülő Európa-bajnoki aranyérmet nyert Koronczai Petra is bekerült a legjobbak közé.
A szerződés ünnepélyes aláírása előtt Imre Vilmos, akadémiánk sportigazgatója elmondta, hogy Petra nagy értéke a dunaújvárosi kézilabdának, ezért érthetően büszkék arra, hogy a fiatal játékos a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai testületének döntése értelmében bekerült az Elit programba, melynek köszönhetően remélhetőleg a magyar kézilabdának is értékévé válik. Ehhez elsősorban a játékosnak jár a gratuláció, de ugyanúgy megilleti az elismerés Koronczai Petra edzőit is, hiszen az ő hathatós munkájuk nélkül fiatal tehetségünk sem tarthatna itt, de az edzők által megmutatott úton a játékosnak kell végigmennie.
- Nagyon bízom abban, hogy ez egy plusz erőt, energiát ad Petrának ahhoz, hogy érdemes tényleg magas szinten kézilabdázni, s Petrának semmi mást nem kell tennie, mint eddig, eljárni az edzésekre, s elvégezni azt a munkát, amivel az edzők megbízzák – fogalmazott Imre Vilmos. A Magyar Kézilabda Szövetség részéről az Elit programot vezető Juhász István kiemelte, hogy ez egy Európában is egyedülálló kezdeményezés, de egy jó lehetőség arra, hogy azt a munkát, amit a játékosok a klubjukban, illetve a válogatottban elvégeznek, össze tudják hangolni. Koronczai Petra úgy került be a szeptemberben indított programba, hogy a női keretből ketten kiestek súlyos sérülés miatt, ugyanakkor nagyon magas szintű feltételrendszernek kell megfelelni ahhoz, hogy megtartsa a helyét, mert a résztvevő játékosokat folyamatosan figyelemmel követik. A programnak köszönhetően komoly szakmai hátteret igyekeznek biztosítani a szövetség által, mely a napi fejlődését biztosítja a játékosnak.
- Felmérjük a játékosokat, megnézzük, hogy milyen állapotban vannak, erre felállítunk egy fejlesztési tervet közösen a klubedzőkkel, s ennek a monitorozással együtt biztosítania tudja a játékos napi aktuális felkészülési munkáját, s ebben próbáljuk a játékosokat mindenben segíteni. Azt is el szeretnénk érni, hogy a klubok is fontosnak érezzék ezt, ezért játékosonként évente 3,2 millió forint szabad felhasználású összeggel támogatja a Magyar Kézilabda Szövetség azokat az egyesületeket, amelyek játékost tudnak adni a programba. A játékosoktól nem várunk el extra dolgokat, hiszen megpróbáljuk az összes olyan képzési lehetőséget a klubokban megvalósítani, ami a fejlődésüket biztosítja, illetve egy-két napot el kell tölteniük Budapesten a különböző felméréseken. Petrától azt várjuk, hogy mindent tegyen úgy, mint eddig, sportszerű életmódot folytasson, legyen minél jobb játékos, hogy a programban tudjon maradni, hiszen félévente megnézzük, hogy hozta-e az elvárásokat. Petra ezzel a programmal bekerült a Gerevich ösztöndíjasok közé, így minden hónapban egy bizonyos összegű ösztöndíjban részesül, míg a program résztvevője – árulta el Juhász István, az Elit program vezetője.
A szerződés aláírását követően Koronczai Petra elmondta, hogy nagyon nagy megtiszteltetés számára az, hogy bekerült az Elit programba, s azon lesz, hogy továbbra is a tudása legjavát nyújtsa, hogy a jövőben is a program résztvevője maradhasson.
Főoldali kép: Nagy Gergő
További hírek
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapatHazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapatSzorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Nem hibázhat a DKKA
2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapatNem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
Nagyon fájdalmas hazai vereség
2024. feb. 23.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
Fontos pontokra hajt a DKKA
2024. feb. 23.Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.