„ACÉL A SZÍV!”
Együttműködési megállapodás
Együttműködési megállapodást kötött akadémiánk a Duna-Pent NKSE-vel.
Együttműködési megállapodást kötött ma délelőtt a Dunaújvárosi Sportcsarnok VIP-termében a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia, valamint a Duna-Pent Női Kézilabda SE. A megállapodás aláírásánál akadémiánkat Imre Vilmos sportigazgató, Mátéfi Eszter szakmai igazgató-helyettes, valamint György László, a felnőtt csapat vezetőedzője, míg Duna-Pent NKSE-t, Hingyi Zita elnök, valamint Hingyi Beatrix technikai vezető képviselte.
- Azért kötöttük ezt a megállapodás, mert szeretnénk, hogy a két klub a jövőben kölcsönösen segítse egymást, s azok a játékosok, akik nálunk kevesebb játéklehetőséget kapnak, a Duna-Pent NKSE-nél az NB II-es felnőtt bajnokságban, vagy az ifjúsági második osztályban több szerephez juthatnának, ezzel biztosítva folyamatos fejlődésüket. Ez elsősorban az ifjúsági és serdülő korú kézilabdázókat érinti, s bár eddig is adtunk kölcsön játékosokat, most ezzel a megállapodással szerettük volna még szorosabbra fűzni a kapcsolatot a Duna-Pent NKSE-vel. Szerencsére egyre több fiatal kézilabdázik akadémiánkon, ám ez kötelességet is ró ránk, hiszen biztosítanunk kell számukra a megfelelő versenyeztetési lehetőséget, s ezt segíti ez az együttműködés is, mely mindenki számára kedvező, árulta el akadémiánk szakmai igazgató-helyettese.
A Duna-Pent NKSE az NB II Dél-nyugat csoportjában szerpel, edidg lejátszott tizenegy találkozóján hat pontot gyűjtött, ami jelenleg a tizedik helyezéshez elég a tizenkét csapatos tabellán, s legközelebb február 16-án, a hetedik helyen álló BBSC Balatonboglár otthonában lép pályára a felnőttek mezőnyében.
Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)
További hírek
Európa-bajnokok!
2021. júl. 13. #DKKA utánpótlásGyönyörű eredménnyel tért haza az U17-es strandkézilabda válogatott Bulgáriából.
Strandolni fognak
2021. júl. 07. #DKKA utánpótlásHárom fős DKKA delegáció utazik az U17-es strandkézilabda Európa-bajnokságra.
Idén semmit nem adtak könnyen!
2021. jún. 19.Többször is csapatot kellett építeni, rengeteg rossz dolog sújtotta az együttest, de szakmailag összességében elégedett lehet idei szezonjával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt gárdája.
Elkészült a versenykiírás
2021. jún. 17.Nem történik lényegi változás a következő szezonra a felnőtt bajnokságok lebonyolítását illetően.
Küzdelmes döntetlen az ETO ellen
2021. jún. 10. #DKKA utánpótlásFordulatos, nagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a győri fiatalok ellen akadémiánk U20-as csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokság nyugati csoportjának zárómeccsén.
(Fotó: Turcsán Fruzsi)