„ACÉL A SZÍV!”
Értékes siker idegenben
Szinte végig vezetve aratott háromgólos, 24-21-es győzelmet dorogi NB I/B-s felnőtt bajnokiján akadémiánk U19-es csapata.
A Gárdony ellen aratott 32-23-as győzelmet követően idegenben, Dorogon folytatta az Nb I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk U19-es együttese. Ugyan a vendéglátók csak a kilencedik helyen álltak a forduló előtt, nem várt könnyű feladat fiataljainkra, mivel a dorogiak ősszel Dunaújvárosban is nyerni tudtak, ráadásul felnőtt együttesünk Békéscsaba elleni meccse miatt Mihály Petra el sem tudott utazni csapatunkkal a szombati bajnokira.
A kiegyenlített játékot hozó első tíz perc után azonban magához ragadta a kezdeményezést együttesünk, mely jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel nehezítette meg vendéglátója dolgát, s a félidei szünethez érve három góllal, 13-10-re vezettek akadémistáink. A második felvonást jobban kezdtük a házigazdáknál, s meg is lógtunk 19-13-ra, ám ekkor jött egy kisebb hullámvölgy, s a dorogiak kettőre csökkentették hátrányukat. Tovább azonban nem jutottak, mert a meccs hajrájában ismét remekül védekeztek fiataljaink, s ugyan a támadások befejezésében voltak hibák, végül értékes, 24-21-es győzelemmel szereztük meg a három pontot, amivel sikerült még tovább erősíteni ötödik helyünket az NB I/B tabelláján.
Dorogi ESE – DKKA U19 21-24 (10-13)
Gólszerzőink: Takács Cecília 6, Jovovity Jovana 5, Koronczai Petra 5, Fodor Neszta 3, Matucza Gabriella 3, Frányó Laura 1, Gengeliczky Lili 1.
További hírek
Remek sikerek a Győr ellen
2020. feb. 27. #DKKA utánpótlásKomoly skalpot gyűjtött be akadémiánk U19-es csapata a felnőtt NB I/B szerda délutáni fordulójában.
Élő: DKKA - Győri Audi ETO KC (NB I/B)
2020. feb. 26. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket ma 15.30-kor kezdődő NB I/B-s találkozóról az alábbi linken láthatják az érdeklődők:
Megyei rangadók zárt kapuk mögött
2020. feb. 25.Két edzőmeccset is játszik a héten felnőtt csapatunk kihasználva a szünetet a bajnokságban.
Élő: DKKA U19 - DOROGI ESE (NB I/B.)
2020. feb. 23. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket az alábbi linken láthatják.
MTK-öröm Szekszárdon
2020. feb. 21.Sokba kerültek a támadásban elkövetett hibák akadémiánk felnőtt csapata számára, mely 32-27-es vereséget szenvedett az MTK együttesétől a két gárda szekszárdi bajnokiján.
2015-16 EHF Kupagyőztes




