„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Idegenben jobban ment

DKKA utánpótlás
2019. feb. 26.
  • Facebook

Egy döntetlennel és egy győzelemmel folytatta az OSB másodosztályának küzdelmeit akadémiánk U14-es csapata.

Hosszabb szünet után ismét pályára lépett az Országos Serdülő Bajnokság másodosztályának küzdelmeiben akadémiánk U14-es együttese, mely a közelmúltban két találkozón is megmérette magát. A Gárdony-Pázmánd elleni hazai összecsapás nehezen indult fiataljaink számára, sok pontatlanság jellemezte a játékot, így a szünetre csak egygólos, 8-7-es vezetéssel vonulhattak Takács Józsefné tanítványai. A fordulás után sem változott a játék képe, fej-fej mellett haladtak a csapatok, s végül 15-15-ös döntetlennel ért véget az összecsapás, mellyel együttesünk edzője szerint mindkét gárda elégedett lehetett.

Vasárnap a sereghajtó XVI. kerületi MKSE vendégeként húztak szerelést fiataljaink, s bár ezúttal is sok hibával játszottak az akadémisták, így is olyan különbség volt a csapatok között, hogy már az első felvonásban eldőlt a pontok sorsa (5-14). A fordulás után tovább növelte előnyét együttesünk, mely végül sima, 28-15-ös győzelemnek örülhetett, ám szerdán délután négytől, a győriek elleni hazai meccsen még jobb teljesítmény kell ahhoz, hogy egy jó, hajtós mérkőzést vívjanak fiataljaink.

Eredmények

DKKA II – Gárdony-Pázmánd 15-15 (8-7)
XVI. kerületi MKSE – DKKA II 15-28 (5-14)

 

 

További hírek

Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász

Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász

2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapat

Hazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Ez már nagyon kellett!

Ez már nagyon kellett!

2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapat

Szorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Nem hibázhat a DKKA

Nem hibázhat a DKKA

2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapat

Nem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.

Nagyon fájdalmas hazai vereség

Nagyon fájdalmas hazai vereség

2024. feb. 23.

Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.

Fontos pontokra hajt a DKKA

Fontos pontokra hajt a DKKA

2024. feb. 23.

Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat