„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Újabb utánpótlás győzelmek

DKKA utánpótlás
2019. feb. 22.
  • Facebook

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is könnyedén nyerte hazai találkozóját a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.

Hazai környezetben folytatta az utánpótlás bajnokságok küzdelmeit szerdán délután akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese. Meggyes Rita tanítványai a Pénzügyőr, míg vártok Ákos csapata a TFSE gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s ahogy az várható is volt, magabiztosan hozták is a kötelezőt fiataljaink.
A serdülők összecsapásának első félideje még viszonylag szoros csatát hozott, ám a szünet után szerencsére feljavult együttesünk, s bátrabb, kombinatívabb támadójátékkal, feljavuló védekezéssel és kapusteljesítménnyel végül magabiztos, 30-17-es sikert arattak fiataljaink, így továbbra is a hatodik helyen állnak a bajnokságban.
Az ifjúságiak is esélyesként várták a sereghajtó TFSE elleni mérkőzést, s már az első felvonásban tizenkilenc gólt szerezve döntötték el a pontok sorsát. Vártok Ákos együttese a térfélcsere után is jobban, pontosabban játszott ellenfelénél, sikerült több gyors gólt szereznie, s végül könnyed, 36-19-es sikerrel erősítette meg harmadik helyét a kiemelt ifjúsági bajnokságban.

Eredmények:

Serdülők
DKKA – Pénzügyőr SE 30-17
(13-11)

Ifjúságiak
DKKA – TFSE-KSA 36-19
(19-8)
Gólszerzőink: Mihály 7, Frányó 5, Jovovity 4, Koronczai 4, Pál 3, Matucza 3, Fodor 3, Keringer 2, Ujházi 2, Gengeliczky 2, Takács 1.

 

 

További hírek

Gólzápor és vereség

Gólzápor és vereség

2022. okt. 12.

Hiába a harmincegy lőtt gól, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.

Mosonmagyaróvárra látogatunk

Mosonmagyaróvárra látogatunk

2022. okt. 11.

A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.

Új érkezőt köszönthetünk

Új érkezőt köszönthetünk

2022. okt. 11.

Farkas Kata személyében egy fiatal, ám rutinnal felvértezett játékos csatlakozik a keretünkhöz.

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

2022. szep. 24.

Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.

Újra itthon a Kohász

Újra itthon a Kohász

2022. szep. 23.

Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat