„ACÉL A SZÍV!”
Győri siker a rangadón
Háromgólos, 31-28-as vereséget szenvedett akadémiánk U19-es együttese a Győr elleni hazai találkozón az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.
A tabella harmadik helyén álló Győri Audi ETO KC elleni hazai találkozóval folytatta az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit vasárnap este akadémiánk U19-es együttese. Az összecsapást a vendégek kezdték erősebben, s már az első percekben sikerült négy-ötgólos előnyt szereznie a zöld-fehéreknek. Fiataljaink ugyan igyekeztek tartani a lépést ellenfelükkel, s a rossz kezdés után fel is javult támadójátékuk, ám a védekezés továbbra sem működött, így a félidei szünethez érve továbbra is biztosan, öt góllal vezettek a győri fiatalok (16-21).
A fordulást követően látványosan feljavult együttesünk védekezése, ám hiába sikerült megfelezni a kapott gólok számát, csak megközelíteni sikerült a vendégeket, befogni már nem, így a vendégek 31-28-ra megnyerték az összecsapást. Akadémiánk U19-es együttese így is maradt az NB I/B-s felnőtt bajnokság hatodik helyén, s legközelebb az ötödik Mohács vendégeként lépnek pályára fiataljaink.
DKKA U19 – Győri Audi ETO U19 28-31 (16-21)
A DKKA gólszerzői: Koronczai 11, Mihály 4, Fodor 4, Jovovity 3, Takács 2, Frányó 2, Gengeliczky 1, Németh 1.
További hírek
GYÁSZ ! Isten veled Drága Möti
2020. dec. 29.Elhunyt csapatunk törzsszurkolója, Németh János az akasztói DKKA baráti kör tősgyökeres tagja
A Fradi ellen zárjuk az évet
2020. dec. 29.A Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Segítség a nyári táborhoz
2020. dec. 23.Egymás helyett az Útkeresés Segítő Szolgálatot ajándékozták meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának játékosai.
Biztos siker a fővárosban
2020. dec. 21.Bő negyed óráig tudta tartani a lépést kézilabdázóinkkal a Vasas gárdája a Liga Kupa budapesti összecsapásán.
Hiányzott már mindenkinek a játék!
2020. dec. 15.Mindkét félidőben 24 gólt szerezve arattunk biztos győzelmet a Tempo KSE elleni Liga Kupa találkozón.