„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Győzelemmel felérő vereség

DKKA utánpótlás
2019. már. 26.
  • Facebook

Óriási csatában szenvedett háromgólos vereséget akadémiánk U19-es csapata a Kozármisleny elleni NB I/B-s felnőtt bajnokin.

A harmadik helyezett, több volt NB I-es játékost foglalkoztató Kozármisleny ellen lépett pályára vasárnap akadémiánk U19-es csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokságban. Az összecsapásnak inkább a vendégek voltak az esélyesei, főleg úgy, hogy az utánpótlás válogatottakban szereplő játékosok közül Németh Kata, Pál Eszter és Koronczai Petra nem lehetett itt a mérkőzésen, míg Csapó Kincső és Mihály Petra a junior nemzeti csapat siófoki tornájáról estek be a meccsre nem sokkal a kezdés előtt.

Ennek ellenére egy nagyon izgalmas, jó meccset sikerült vívni a vendégekkel, s az első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat, s a félidei szünetre 12-12-es állással vonulhattak a felek. A fordulást követően többször is meglógott három góllal a Kozármisleny, s bár a mieink 23-nál utolérték ellenfelüket, sajnos ennél tovább nem jutottak, mert az ellenfél ismét visszavette az előnyt, s végül óriási csatában, 28-25-ös győzelmet aratva erősítette meg harmadik helyét, míg a fiataljaink maradtak a tabella ötödik helyén.

A mérkőzést követően Vártok Ákos edző a vereség ellenére is elégedetten értékelte a látottakat.

- Ahhoz képest, hogy a bennmaradást tűztük ki célul a szezon előtt, tényleg igazi rangadó volt, nehéz egy edzőnek ilyet mondani, de ez tényleg egy győzelemmel felérő vereség volt. Egy nagyon jó csapat volt az ellenfelünk, melyben sok volt NB I-es játékos is pályára lépett, de jól kezdtük a meccset, jól működött a nyitottabb védekezésünk, így döntetlennel vonulhattunk a félidei szünetre. A második felvonás elején elhúzott ellenfelünk két-három góllal, de innen is egalizáltunk sőt, támadhattunk a vezetés megszerzéséért is, ám elkövettünk két buta hibát, s a rutinosabb ellenfél ezeket kihasználva ismét megszerezte a vezetést, melyet már a lefújásig meg is tudott őrizni. Végig remekül küzdöttünk, elsősorban a rutintalanságunknak köszönhettük a vereséget, remélhetőleg megfelelő mennyiségű tapasztalattal a jövőben ezeket a meccseket már meg tudjuk nyerni, de az is igaz, hogy Pál Eszter, Németh Kata és Koronczai Petra is hiányoztak a csapatból.

DKKA U19 – Kozármisleny SE 25-28 (12-12)

Gólszerzőink: Jovovity Jovana 6, Takács Cecília 6, Mihály Petra 6, Frányó Laura 5, Fodor Neszta 2.

Galéria: 

További hírek

ÉLŐ közvetítés

ÉLŐ közvetítés

2020. dec. 15.

Élőben közvetítjük a DKKA - TEMPO SE Liga Kupa női-C. csoport mérkőzést a DKKA TV Youtube csatornán

kezdés: 2020.12.15 18:00

DKKA Toborzó 2021

DKKA Toborzó 2021

2020. dec. 13. #DKKA utánpótlás

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.

Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!

Új játékszabályokat tesztelünk!

Új játékszabályokat tesztelünk!

2020. dec. 08.

A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!

Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!

Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!

2020. dec. 05.

Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.

“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról

“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról

2020. nov. 29. #DKKA utánpótlás

A DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Kisvárda Master Good SE
Kisvárda
nov. 15.
18:00

DKKA
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok Kisvárda
2025-11-15T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat