„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Továbbra is hibátlanul az ifiknél

DKKA utánpótlás
2019. már. 11.
  • Facebook

A megyei felnőtt bajnokságban nagy küzdelem után vereséget szenvedett, az ifjúságiak mezőnyében viszont ezúttal sem hibázott akadémiánk hármas számú serdülő csapata.

Két mérkőzés várt akadémiánk harmadik számú serdülő együttesére a közelmúltban. Mint arról Takács Árpád edző beszámolt, a megyei felnőtt bajnokságban komoly rangadó várt fiataljainkra az első helyre hajtó Pázmánd-Gárdony II. ellen, s ahogy az sejthető volt, óriási csatát is vívtak egymással a felek. Az első félidőben remekül védekeztek a mieink, megvolt a jó kapusteljesítmény is, ám így is a vendégek vonulhattak 12-10-es vezetéssel a pihenőre, ami elsősorban a kihagyott helyzeteknek és hétmétereseknek volt köszönhető. A második felvonás elején harcos játékkal sikerült átvenni a vezetést, ám ezt követően újra jöttek a kihagyott ziccerek és büntetők, így hiába a jó védekezés, az ellenfél újra előnybe került, s sovány vezetését a hajráig megtartva végül 25-22-es sikert aratott fiataljaink ellen.

A következő találkozót a harmadosztályú ifjúsági bajnokságban játszották akadémistáink a Kaposvár ellen. A mezőnyben még hibátlan dunaújvárosi fiatalok közül ezúttal azok kaptak több lehetőséget, akik ezt megelőzően kevesebbet játszottak, ám ezúttal remekül élni is tudtak a lehetőséggel. A védekezésre ezúttal sem lehetett panasza a szakvezetésnek, s a támadások befejezése is jól ment, így a szünethez érve már 22-9-es Kohász-előnyt mutatott az eredményjelző. A folytatásban is ültek a lerohanások, több szép egyéni megoldásnak örülhetett Takács Árpád edző, aki elégedett lehetett csapata teljesítményével, mert a mieink végül kiütéses, 47-21-es sikert aratva erősítették meg első helyüket a nyugati csoportban.

Galéria: 

További hírek

Újra a Kisvárda örülhetett

Újra a Kisvárda örülhetett

2023. máj. 20.

Szoros találkozón, 26-24-es győzelemmel vitte el a két bajnoki pontot a Kisvárda csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokból, ma kora este.

Visszavághatunk a Kisvárdának

Visszavághatunk a Kisvárdának

2023. máj. 19.

Hazai környezetben, a Kisvárda elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2023. máj. 13.

Jól küzdöttek és tartalékosan is helyt álltak kézilabdázóink, de a fővárosiak hétgólos győzelemmel tartották otthon a bajnoki pontokat.

Kőkemény meccs vár a Kohászra a Fradi ellen

Kőkemény meccs vár a Kohászra a Fradi ellen

2023. máj. 12.

A fővárosban, a Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.

Vereség a Balaton partján

Vereség a Balaton partján

2023. ápr. 29.

Támadásban és védekezésben sem ment a játék akadémistáinknak a NEKA otthonában, így pont nélkül zártuk a balatonboglári bajnokit.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat