„ACÉL A SZÍV!”
DKKA-siker az akadémiák csatájában
Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is legyőzte a NEKA második számú csapatait a korosztályos bajnokságok keddi fordulójában.
Izgalmasnak ígérkező találkozók vártak akadémiánk serdülő és ifjúsági csapatára a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában, ugyanis a serdülő és ifjúsági pontvadászat élmezőnyébe tartozó NEKA II. ellen lépett pályára mindkét együttesünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A serdülők összecsapását a vendégek kezdték jobban, az első félidőt követően még vezettek is, ám a fordulás után elsősorban támadásban javultak fel a mieink, akik a második harminc percet négy góllal megnyerve arattak végül értékes, 23-20-as sikert, s újabb győzelmüknek köszönhetően pontszámban beérték tegnapi ellenfelüket, így a tabella ötödik helyéről várhatják a bajnokság folytatását.
Az ifjúságiak mérkőzése hasonlóan alakult, mint a serdülőké, ugyanis a NEKA fiataljai az első félidőben pontosabban játszottak a mieinknél, így a szünethez érve 13-11-es balatonboglári előnyt mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően azonban látványosan eredményesebben játszottak fiataljaink, akik a második harminc percben tizennyolc alkalommal vették be ellenfelük kapuját, s végül 29-25-ös győzelemmel erősítették meg harmadik helyüket a kiemelt ifjúsági bajnokság nyugati csoportjában.
További hírek
Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek
2022. már. 19.A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.
Látogatás a címvédőnél
2022. már. 18.A bajnoki tabellán második Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.
Játékosaink új szerepkörben
2022. már. 15. #DKKA utánpótlásFelnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.
A címvédőt kaptuk
2022. már. 15.Az M4 Sport Kézilabda Magazin c. műsorában élő soroláson derült ki, kivel elődöntőzik csapatunk.
Kár az első félidőért
2022. már. 12.Korán tetemes hátrányba került, s bár nagyot küzdött és közel volt a pontszerzéshez, végül 30-29-re kikapott a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.