„ACÉL A SZÍV!”
Fontos sikerek idegenben
Az ifjúsági és a megyei felnőtt bajnokságban is rangadókat nyert akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttese.
Sérülések, betegségek és egyéb elfoglaltságok miatt igen tartalékosan várta hétvégi mérkőzéseit akadémiánk harmadik számú ifjúsági csapata, mely szombaton Nagykanizsán, míg vasárnap a megyeszékhelyen lépett pályára. Az ifjúsági harmadosztály mérkőzése rangadónak számított, mivel a mieink az első, míg a házigazdák a második helyen álltak a tabellán, ám az első félidőben nagyon küszködtek fiataljaink, elsősorban a támadójátékba csúszott sok hiba, így hiába volt rendben a védekezés, a Nagykanizsa vonulhatott 11-10-es előnnyel a félidei pihenőre. A második félidőre teljesen már arculattal vonultak ki a lányok, összeállt a támadójáték, lendületesen folytak a támadások, sok könnyű gólt tudtunk szerezni rendezetlen védelem ellen is. Védekezésünk is feljavult, így átvettük a vezetést, sikerült meglépni a hazai csapattól, s végül 24-20-as győzelmet aratni. ez egyben azt is jelentette, hogy csapatunk továbbra is veretlen az ifi 3-as bajnokságban. A második félidőben komoly tempót diktáltunk, nagyon küzdöttünk, amiért dicséret illeti a csapatot, azonban a szélsőktől többet vár a jövőben Takács Árpád edző.
Másnap a csapat fehérvárra utazott a megyei bajnokság meccsére, ahol a házigazda az FKC Senior gárdája volt az ellenfél. A lányokon látszódott az előző napi mérkőzés, illetve a sok utazás. Komoly mérkőzésre számíthattunk ezúttal is, hiszen a bajnokságban közvetlen mieink mögött, a hatodik helyen álltak a hazaiak. Mint arról Takács Árpád beszámolt, jól kezdtük a mérkőzést, az elején sikerült meglépni 2-3 góllal, amit végig tudtunk őrizni az első játékrészben. Kapuban egész mérkőzés alatt szép teljesítményt nyújtott kapusunk, fontos volt a sok védés, támadásban sikerült párszor átfutni az ellenfélen, illetve a figurális játékokból is megvoltak azok a helyzetek, melyeket sikerült értékesíteni, illetve szélről is lőttünk fontos gólokat. Védekezésben sok volt az ütközés, amik tovább fárasztották a csapatunkat, de az első félidei 17-13-as vezetésből kettő gólt sikerült megóvni a lefújásig, így értékes, 33-31-es győzelmet arattak fiataljain, s újabb sikerükkel megerősítették ötödik helyüket a bajnokságban. A mérkőzés végére a lányok nagyon elfáradtak, de óriásit küzdöttek, ezért járt az őszinte gratuláció a szakvezetéstől is.
További hírek
Második hely Csepelről
2019. szep. 11. #DKKA utánpótlásHasznos felkészülési tornán vett részt akadémiánk U13-as együttese a mögöttünk hagyott hétvégén.
Hajszál híján bravúr!
2019. szep. 07.Óriási küzdelemben szenvedett egygólos, 26-25-ös vereséget akadémiánk felnőtt csapata az Érd elleni hazai bajnokin.
Az Érd következik
2019. szep. 06.Az Érd elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Átléptek egy határt!
2019. szep. 04. #DKKA utánpótlásAugusztus végén két csapatunk egy hetes edzőtáborban vett részt a határon túlon, Adán. Az edzések mellett a csapatépítés is fókuszba került.
Horváth Nikolettre emlékeztünk!
2019. szep. 02. #DKKA utánpótlásAkadémiánk U15-ös csapata mellet a Szombathely, a Dabas és a Kozármisleny örülhetett győzelemnek a III. Horváth Nikolett Emléktornán.
2015-16 EHF Kupagyőztes




