„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Bravúros szereplés az NB I/B-ben

DKKA utánpótlás
2019. máj. 12.
  • Facebook

Szombathelyi győzelmével az ötödik helyen fejezte a felnőtt NB I/B idei küzdelmeit akadémiánk U19-es csapata.

A sereghajtó Szombathelyi Haladás ellen fejezte be az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit szombaton délután akadémiánk U19-es együttese. Fiataljaink számára komoly tétje volt az összecsapásnak, hiszen egy győzelemmel bebiztosították volna ötödik helyüket a tabellán, ami igen komoly bravúrt jelentett volna, különösen annak fényében, hogy a bajnokság előtt a bennmaradást tűzte ki a szakvezetés a fiatalok elé. A hazaiak is szerettek volna szépen búcsúzni a szezontól, s az első félidő nagyobbik részében kitartóan üldözték együttesünket, így a 23. percben is még 11-11-es állást mutatott az eredményjelző. A hajrát azonban jól bírták akadémistáink, akik egy 4-0-s rohammal lógtak meg vetélytársuktól, s előnyüket a félidei szünetig sikerült is megtartaniuk (13-17).

A fordulás utáni első nyolc percben öt szerzett találatunkra csak kettővel tudtak válaszolni a szombathelyiek, s innentől már esélyt sem adott ellenfelének együttesünk, mely még növelni is tudta vezetését, s nagyon sima, 35-26-os győzelemmel gyűjtötte be a két pontot. Ez egyben azt is jelentette, hogy a hatodik Mohács utolsó fordulós mérkőzésétől függetlenül a mieink megszerezték az NB I/B-s felnőtt bajnokság ötödik helyét, amiért természetesen jár az őszinte gratuláció a csapat tagjainak.

Szombathelyi Haladás – DKKA U19 26-35 (13-17)

Gólszerzőink: Frányó Laura 11, Jovovity Jovana 8, Takács Cecília 3, Matucza Gabriella 3, Ujházi Petra Viven 3, Fodor Neszta 2, Koronczai Petra 2, Keringer Klaudia 2, Husti Hanna 1.

További hírek

Közel voltunk a bravúrhoz

Közel voltunk a bravúrhoz

2022. ápr. 13.

Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.

Hazai csata a Debrecen ellen

Hazai csata a Debrecen ellen

2022. ápr. 12.

A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.

Győzelem a megyei rangadón

Győzelem a megyei rangadón

2022. ápr. 09.

Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.

Mindenkitől kicsit több kell

Mindenkitől kicsit több kell

2022. ápr. 08.

Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2022. ápr. 03.

Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat