„ACÉL A SZÍV!”
A jövő a mi kezünkben van!
Meggyes Ritát, a DKKA nemrég kinevezett utánpótlás szakágvezetőjét kértük, meséljen kicsit a jövőképről, illetve a munkája során felmerülő kihívásokról.
Sikeres évet zártak tavaly a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás csapatai. Elég, ha csak azt említjük meg, hogy az ifistákkal felálló U19-es csapatunk az NBI/B-ben felnőtt csapatokkal versenyezve az előkelő ötödik helyet szerezte meg, vagy ha arra gondolunk, hogy a korosztályos csapatokban is rendre megtalálhatóak a DKKA fiataljai.
- Ha már az NB I/B-seket említettük ki kell emelni, hogy ez a korosztály néhány változástól eltekintve egyben marad. Jovovity Jovana és Mihály Petra inkább már a felnőtt csapatra koncentrál majd, illetve Frányó Laura Szegedre távozott. Ez a csapat fog kiegészülni a 2003-asokkal, akiket tavaly még én edzettem. Ezzel a csapattal kell majd Illés Márton edzőnek helyt állni. Ő már az előző szezon második felében is Vártok Ákos mellett dolgozott, fontos, hogy már van kialakult munkakapcsolata a lányokkal. Azt gondolom, hogy idén is közel azonos helyen végezhetnek majd a szezon végén, azonban fontos megjegyezni, hogy a cél sosem a helyezés, hanem a versenyzés. Ezeknek a lányoknak, akik már ott kopogtatnak a felnőtt csapatunk kapuján, kiváló tanulási lehetőség, hogy megmérettethetnek ezen a szinten is.
Természetesen Meggyes Ritát a városi kézilabda szurkolónak nem kell bemutatni. Aktív játékos pályafutása és edzői munkássága révén is kötődik a városunkhoz. Tizenöt évig kézilabdázott a Kohász, majd a Dunaferr SE csapatában, és tagja volt az 1995-ben KEK-győztes együttesnek is. Visszavonulása után rövidesen bekapcsolódott az utánpótlás-nevelésbe és 2012-től a DKKA fiatal növendékeit tanítja.
- Bár új munkaköröm szerint enyém a megtiszteltetés, hogy az utánpótlás szakmai felelőse legyek, azt gondolom, hogy aki ismer, tudja, hogy én a közös munkában hiszek. Azt remélem, hogy az edzőkollégákkal a klasszikus alá- fölérendeltség helyett egymást kölcsönösen segítve a fiatalok érdekében dolgozhatunk egy sikeres utánpótlás összefogásában. Úgy is mondhatnám, hogy a jövő a mi kezünkben van. A feltételek adottak, rendkívül sok tehetséges fiatalt láttam itt felnőni, közülük jó páran most is a felnőtt csapatunknál pallérozódnak. Negyedik éve működik Dunaújvárosban az Akadémiai kiválasztás, örömmel vesszük, hogy évről-évre egyre több gyerek szeretné nálunk folytatni a kézilabda-pályafutását. Büszkén állítom, hogy országosan négy-öt másik nagy utánpótlásbázissal rendelkező csapat mellett mi is vezető szerepet töltünk be a fiatal tehetségek felkutatásában. Az Akadémia hitvallása, hogy csak nagy szükség esetén igazol külföldi játékost felnőtt szinten. Nekem, mint Dunaújvárosban született dunaújvárosi nevelőnek ez egy szimpatikus filozófia. Nem titkolt célunk, hogy az NB I-es csapatunkba minél több saját nevelésű játékost adhassunk az utánpótlásból. A mai napon volt szülői értekezlet, ott is elmondtam, itt nem a tömegsportra, hanem konkrétan a felnőtt egyesületünkbe szeretnénk tehetséges játékosokat adni. A dunaújvárosi fiataloknak ilyen szempontból szerencséjük van, hiszen nálunk a tehetséges akadémistáknak lehetőségük van odakerülni a felnőtt csapathoz. Azt gondolom, szépen hangzik a statisztika, hogy a jövő évi felnőtt keretünk csaknem a fele saját nevelésű játékosokból áll.
Meggyes Rita kiemelte, ahogy más sportok esetén, úgy a kézilabdában sem egyszerű az utánpótlás nevelés, több olyan körülmény van, ami még egy kifejezetten tehetséges játékos esetén is hátráltató tényező lehet.
- A kézilabdában a tehetség elég korán megmutatkozik, viszont magának a sportnak elvárása, hogy játékosokat posztokra neveljünk. Ezt azonban semmiképpen sem lehet túl korán kezdeni, hiszen figyelni kell, hogy a játékos ne sérüljön az által, hogy példának okáért a tehetsége nyomán kinevezik átlövőnek, de aztán később a magasságából adódóan mégis szélső posztra kényszerül. Ezen játékosként én is átestem, és mit mondjak, nem esett jól, mikor ezzel az edzőm szembesített. Nem könnyű az út az NB I-ig, a mi feladatunk az, hogy sok beszélgetéssel tudatosan készítsük fel a fiatalokat a jövőre. A fiatalok esetén ráadásul sok más kihívással is szembesül, ilyenek például a tanulás és a sport összeegyeztetése, illetve a család támogatásának elnyerése.
Meggyes Rita a pályán és azon kívül is jó pedagógusként igyekszik egyengeti a fiatalok sorsát.
A szakvezető kiemelte, hogy gyakran visszatérő téma az utánpótlás és a felnőtt csapat közötti szintkülönbség megugrása, amely problémával minden nevelőklub, így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia is küzd.
- Be kell vallanunk, hogy ez a bizonyos sokat emlegetett szakadék létezik, leginkább talán lélektanilag. A legjobbak között a pályán meghozott minden döntésnek nagyobb súlya van és vannak, akik csak később érnek meg erre, illetve sokan személyiségükből fakadóan kevésbé tudnak az efféle felelősségvállalással megbirkózni. Hiába adott egy tehetséges játékos, ha mentálisan nem áll készen, de ugyanígy fordítva sem működik. Szerencsére az Akadémia a fizikális és a technikai képzés mellett a fiatalok mentális felkészítésére is. Sportpszichológusunk, Kalmár Zsófia tavaly óta foglalkozik az utánpótlással alapvetően csapat szinten, de természetesen szükség esetén egyénileg - akár szakmai, edzői kérésre, de akár önkéntes alapon is lehetőségük van a játékosoknak szakemberhez fordulni. Bár a szakma megosztott ebben a kérdéskörben, én igenis azt vallom, egy-egy elbeszélgetés sokat tud segíteni kritikus helyzetben.
A nyári programokkal kapcsolatban utánpótlás szakágvezetőnk az alábbiakat osztotta meg velünk.
- Az ifjúságiak július 22 óta együtt készülnek és a héten az én csapatom is elkezdte a közös munkát, de összességében elmondható, hogy két héten belül minden korosztály elkezdi a felkészülést. Augusztus 9-én hazai tornát rendezünk az ifjúsági és a kiemelt serdülő korosztályok számára, ez utóbbi korosztály egy héttel később Siófokra utazik, míg az ifik Balatonbogláron folytatják a felkészülést. Végül augusztus legvégén, illetve szeptember első napján kerül megrendezésre a kétnapos Horváth Nikolett Emléktorna, ahol az U12-től az U15-ös korosztályig vesznek részt csapatok. Az Akadémia legfiatalabb növendékei pedig a határon túlra, Adára utaznak a nyár során.
Végül nem tudjuk kikerülni a kérdést, hogyan érinthetik az utánpótlást a tervezett csarnokátépítési munkálatok?
- Optimisták vagyunk, ígéretet kaptunk egy munkacsarnok megépítésére, amely kiszolgálná a felnőtt, az ifjúsági és a serdülő csapatainkat. Reméljük, hogy ez a projekt időben megvalósul, mert úgy gondolom, hogy ez a város, a nemzet sportvárosa, illetve a lányok, ez a kézilabda közösség ugyancsak megérdemelné, hogy megfelelő körülmények között készülhessen.
További hírek
Az ifjúságiak túl a felkészülésen
2024. szep. 01. #DKKA utánpótlásU20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.
Virág Rolandék is rajtra készen
2024. aug. 31. #DKKA utánpótlásU18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.
Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron
2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapatSzoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra.
Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata
2024. aug. 28. #DKKA utánpótlásA hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.
Régi barátság új lendületben
2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapatA mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.