„ACÉL A SZÍV!”
Fontos a sporttehetségek képzése
A DKKA-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. egy másik sikeres pályázatot is magáénak tudhat a hazai és határon túli sporttehetségek fejlesztő tehetséggondozó program keretében.
Ennek köszönhetően valósulhatott meg a 2018/2019-es évad során a matematika, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása (NTP-MTTD-18-0108) szakmai projekt A program célja, hogy a résztvevő sportoló diákok a STEM területen megtanult ismereteiket a digitális eszközök használatával komplex egésszé alakítsák. Az orientálódás fő irányvonala olyan problémaközpontú, aktív tanulást elősegítő, kreativitást és kézügyességet, valamint logikai gondolkodást igénylő munkafolyamat, amely végeredményeként a tanulók egyéni vagy kiscsoportos komplex gyakorló feladatok megoldásában próbálhatják ki megszerzett ismereteiket. Emellett a robotok ipari alkalmazásába is betekintést nyerhettek.

Támogatóink voltak :
- Emberi Erőforrások Minisztériuma
- Nemzeti Tehetség Program
- Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
- Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Köszönjük Csoma István tanár úrnak (Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma) a tartalmas programokat, foglalkozásokat és projekt lebonyolítását.

A teljes sajtóanyag a cikkhez mellékelt .pdf dokumentumot letöltve érhető el.
További hírek
Búcsú győzelemmel
2018. nov. 18.Fordulatos meccsen, nagy csatában aratott egygólos győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Super Amara Bera Bera otthonában.
Önkéntes véradás sportolók részvételével
2018. nov. 17.A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia önkéntes véradást hirdet sportolók számára.
A győzelem az elsődleges
2018. nov. 17.Magának és az érte szorítóknak is bizonyítani szeretne akadémiánk felnőtt együttese a Super Amara Bera Bera elleni EHF Kupa visszavágón.
Remek győzelem és továbbjutás
2018. nov. 14.Óriásit küzdve, az ellenfél hibáit kihasználva aratott 27-22-es győzelmet együttesünk a Siófok ellen, s ezzel bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába.
A Siófok következik a kupában
2018. nov. 13.Támadásban kell elsősorban javulnia együttesünknek ahhoz, hogy legyen esélye a remek erőkből álló Siófok elleni kupamérkőzésen.
2015-16 EHF Kupagyőztes




