„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Fontos a sporttehetségek képzése

DKKA utánpótlás
2019. júl. 16.
  • Facebook

A DKKA-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. egy másik sikeres pályázatot is magáénak tudhat a hazai és határon túli sporttehetségek fejlesztő tehetséggondozó program keretében.

Ennek köszönhetően valósulhatott meg a 2018/2019-es évad során a matematika, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása (NTP-MTTD-18-0108) szakmai projekt A program célja, hogy a résztvevő sportoló diákok a STEM területen megtanult ismereteiket a digitális eszközök használatával komplex egésszé alakítsák. Az orientálódás fő irányvonala olyan problémaközpontú, aktív tanulást elősegítő, kreativitást és kézügyességet, valamint logikai gondolkodást igénylő munkafolyamat, amely végeredményeként a tanulók egyéni vagy kiscsoportos komplex gyakorló feladatok megoldásában próbálhatják ki megszerzett ismereteiket. Emellett a robotok ipari alkalmazásába is betekintést nyerhettek.

 

 

Támogatóink voltak :

- Emberi Erőforrások Minisztériuma

- Nemzeti Tehetség Program

- Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

- Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

 

Köszönjük Csoma István tanár úrnak (Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma) a tartalmas programokat, foglalkozásokat és projekt lebonyolítását.

 

 

 

A teljes sajtóanyag a cikkhez mellékelt .pdf dokumentumot letöltve érhető el.

 

 

Dokumentum: 
PDF ikon NTP-MTTD-18-0108 projekt sajtóanyag

További hírek

Újabb bravúrban bízva

Újabb bravúrban bízva

2021. máj. 13.

A Vác hazai legyőzése után idegenben is pontokért lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen.

Further players to stay

Újabb hosszabbítások!

2021. máj. 12.

Horváth Gréta, Krupják-Molnár Beatrix, valamint Nick Viktória is szerződést hosszabbított akadémiánk felnőtt együttesével.

Key players are extending

Kulcsjátékosok hosszabbítottak a Kohásznál!

2021. máj. 11.

A házi góllövőlista első három helyezettje jövőre is akadémiánk felnőtt csapatát erősíti.

Együtt marad a szakmai stáb!

Együtt marad a szakmai stáb!

2021. máj. 10.

A következő szezonnak is Vágó Attila irányításával vág neki akadémiánk felnőtt együttese.

A wonderful win at home

Csodaszép győzelem a Vác ellen

2021. máj. 08.

Óriási küzdelemben, de gyakorlatilag végig vezetve aratott bravúros, 30-27-es sikert a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat