„ACÉL A SZÍV!”
III. Horváth Nikolett emléktorna
A nyári felkészülés a DKKA-nál ebben az évben is egy tornával fejezzük be. Vasárnap 11 órakor egy kicsit megállunk, és megemlékezünk Nikiről.
Az idei már a harmadik alkalom, hogy Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szervezésében megrendezése kerül a Horváth Nikolett emléktorna, mely a tragikusan elhunyt, fiatal játékosunk előtt tisztelg. A kétnapos rendezvényen négy korosztályban hirdettük meg a versenyünket, melyre Szombathelyről Kozármislenyből, Dabasról, Dömsödről, Gyömrőről és Adáról érkeznek csapatok. Szombaton reggeltől vasárnap estig az Egyetemi Sportcsarnok, és a Villamosipari Tagozat ad helyet a mérkőzéseknek. Vasárnap 11 órakor pedig közös megemlékezést tartunk Nikire.
A teljes program itt található:

További hírek
Idegenben is a két pontért lépünk pályára
2024. jan. 19.A Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Újabb fontos Kohász-győzelem
2024. jan. 13.Szinte végig vezetve, mégis fordulatos, izgalmakban gazdag mérkőzésen aratott háromgólos sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin a DKKA női kézilabda csapata.
Négypontos meccs a Kisvárda ellen
2024. jan. 12.Hazai környezetben, a győzelem reményében folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Győzelem és továbbjutás a kupában
2024. jan. 06.Szinte végig vezetve aratott 31-27-es sikert a Békéscsaba ellen, így bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese.
Szép évkezdésben bízik a DKKA
2024. jan. 05.A győzelem és a továbbjutás reményében öltenek szerelést kézilabdázóink a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Békéscsaba ellen szombaton délután négy órától.
2015-16 EHF Kupagyőztes




