„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Szép eredmények a NEKA-kupáról

DKKA utánpótlás
2019. aug. 25.
  • Facebook

Két csapattal vett részt a balatonboglári tornán a DKKA együttese. Egy ezüst és egy bronzéremmel térhettek haza a lányok.

Mindkét korosztályban 6-6 csapat vett részt, az részt vevő együttesek női vonalon az ország jelenlegi talán legjobb utánpótlás-nevelő központjai, úgy mint Győr, Ferencváros Debrecen és természetesen a házigazda Nemzeti Kézilabda Akadémia. Mellettük a serdülő korosztályban a montenegrói Buducnost Podgorica is indított csapatot. Nagyszerű és színvonalas mérkőzések után serdülőink a harmadik, míg ifjúsági csapatunk a második helyen végzett, illetve mindkét korosztályban különdíjban is részesült DKKA játékos. Gratulálunk a csapatoknak és edzőiknek!

 

  • Serdülő eredmények:

DKKA - Ferencvárosi TC 18-30
DKKA - DVSC Schaeffler 35-23
ZRK Buducnost - DKKA 19-30
Győri Audi ETO KC - DKKA 22-17
NEKA - DKKA 20-26

  • Serdülő - Végeredmémy:
  1. Ferencvárosi TC
  2. Győri Audi ETO KC
  3. DKKA
  4. NEKA
  5. Buducnost Podgorica
  6. DVSC
  • Különdíj:

- legjobb góllövő: Kecskés Noémi (DKKA)

  • Csapat:

DKKA: Aranyi Vivien, Bereczki Bíborka Géda, Graffy Tamara, Jován Édua, Kecskés Noémi, Korozmán Mercédesz Csilla, Kósa Hanna, Kovács Flóra, Papp Zoé, Sztanó Kincső, Tóth Rebeka, Tóth Regina, Váradi Hanna, Varjas Lara, Vas Maja. Edző: Meggyes Rita

 

  • Ifjúsági eredmények:

DKKA - Ferencvárosi TC 23-18
NEKA - DKKA 18-23
Győri Audi ETO KC - DKKA 19-16
DKKA - NEKA I. 22-12
DVSC - DKKA 19-19

  • Ifjúsági - Végeredmény:
  1. Győri Audi ETO KC
  2. DKKA
  3. NEKA I.
  4. NEKA II.
  5. Ferencvárosi TC
  6. DVSC
  • Különdíj:

- legjobb kapus: Németh Kata (DKKA)

  • Csapat:

DKKA: Boros Anna Klaudia, Fodor Neszta, Galkó Laura, Gál Borbála, Gengeliczky Lili, Husti Hanna, Ujházi Petra Vivien, Jovovity Jovana,  Jónás Dorina, Keringer Klaudia, Koronczai Petra, Kovács Krisztina, Matucza Gabriella, Németh Kata, Pál Eszter, Papp Kitti, Rezneki Fanni, Vass Víta Luca, Szalma Zita, Takács Cecilia. Edző: Illés Márton

 

További hírek

Hát elkezdődött!

Hát elkezdődött!

2024. feb. 22.

Szalai Babett mellett Oguntoye Viktória is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.

A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban

A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban

2024. feb. 16.

Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.

Megyei rangadó előtt

Megyei rangadó előtt

2024. feb. 15.

Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.

Nem borult a papírforma a Fradi ellen

Nem borult a papírforma a Fradi ellen

2024. feb. 07.

A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.

Az éllovast fogadjuk

Az éllovast fogadjuk

2024. feb. 06.

A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat