„ACÉL A SZÍV!”
Döntetlen Dorogon
Kiélezett küzdelemben ért el 24-24-es döntetlent harmadik felnőtt NB I/B-s mérkőzésétén akadémiánk U19-es együttese.
Egy döntetlennel és egy vereséggel a háta mögött, Dorogon folytatta az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk U19-es együttese, s bár a házigazdák két szoros vereséggel kezdték az idei szezont, így sem számíthattak könnyű mérkőzésre fiataljaink.
Főleg úgy nem, hogy a találkozót a dorogiak kezdték jobban, s az első félidő tizedik percében már 5-2-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Illés Márton ekkor kért először időt, s a rövid pauza után meg is kezdte a felzárkózást csapatunk, mely nyolc perc elteltével, 7-7-nél utol is érte ellenfelét. A vezetést ugyan ekkor még nem tudtuk átvenni, ám a 24. percben már a mieinknél volt az előny, de hiába sikerült "meglógni" kétszer is kélt góllal, a félidei szünetre 13-13-as állással vonultak a felek.
A térfélcserét követően előbb a vendéglátók, majd fiataljaink kerültek előnybe, ám hiába vezettünk a 35. perctől rendre egy-két góllal, nem sikerült nagyobb előnyre szert tenni. Nagyon szorosan alakult a véghajrá is, melyben a házigazdák egyenlíteni tudtak, s ugyan az utolsó percben lett volna lehetőség a győzelem megszerzésére, végül még Németh Katának kellett védenie ahhoz, hogy legalább az egyik pontot elhozzuk Dorogról (24-24).
NB I/B felnőtt 3. forduló
Dorogi ESE – DKKA U19 24-24 (13-13)
Gólszerzőink: Jovovity 6, Mihály 6, Koronczai 3, Takács 2, Matucza 2, Husti 2, Fodor 1, Pál 1, Gengeliczky 1.
További hírek
Teher nélkül játszhatunk
2022. máj. 13.A bajnoki címre hajtó Győri Audi ETO KC elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Biztos siker a Vasas ellen
2022. máj. 07.Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.
Revansra készül a Kohász
2022. máj. 06.A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
Siófoki öröm a Balaton partján
2022. ápr. 30.Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.
Bravúrban bízva utazunk Siófoka
2022. ápr. 29.Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Balaton partján, ám kézilabdázóink ennek ellenére is szeretnének meglepetést okozni szombat esti bajnokijukon.