„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Sima győzelmek hazai pályán

DKKA utánpótlás
2019. okt. 10.
  • Facebook

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is magabiztos sikereknek örülhetett a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban folytatta a bajnoki küzdelmeket szerdán délután akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese.

A serdülők ezúttal a Győri Audi ETO KC II. együttesét látták vendégül, s Meggyes Rita tanítványai már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát. Fiataljaink ugyanis 17-9-re nyerték az első harminc percet, így a második már nem sok izgalmat tartogatott. A fordulás után valamelyest kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, de a mieink magabiztos győzelmét így sem veszélyeztette semmi. A 28-21-es győzelemből Kecskés Noémi tizenhat góllal (!) vette ki a részét, s akadémistáink öt mérkőzés után négy győzelemmel és egy vereséggel állnak a tabella harmadik helyén.

Az ifjúságiak a Mosonmagyaróvár együttese ellen húztak szerelést, s már az első felvonásban tudatosították vetélytársukkal, hogy sok jóra nem számíthat Dunaújvárosban. már a szünetig sikerült ugyanis hétgólos előnyt szereznie Illés Márton tanítványainak, akik a folytatásban sem adtak esélyt ellenfelüknek, s végül tizenhárom gólos, 36-23-as győzelemmel tartották itthon a bajnoki pontokat. Ifjúsági csapatunk is öt mérőzésen van túl a bajnokságban, s három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a tabella hatodik helyén áll jelenleg.

Eredmények

Serdülők
DKKA – Győri Audi ETO KC 28-21
(17-9)
Gólszerzőink: Kecskés Noémi 16, Graffy Tamara 5, Aranyi Vivien 3, Varjas Lara 2, Sztanó Kincső 1, Váradi Hanna 1.

Ifjúságiak
DKKA – Mosonmagyaróvári KC 36-23
(18-11)
Gólszerzőink: Koronczai Petra 7, Galkó Laura 5, Braun Laura Csenge 4, Husti Hanna 4, Matucza Gabriella 4, Fodor Neszta 3, Takács Cecilia 3, Ujházi Petra Vivien 3, Keringer Klaudia 2, Papp Kitti 1.

A serdülő mérkőzés galériája

Az ifjúsági mérkőzés galériája

További hírek

Irány Debrecen!

Irány Debrecen!

2023. szep. 19.

Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.

Victory in the capital

Végül biztos siker a fővárosban

2023. szep. 16.

Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.

Az újonchoz látogatunk

Az újonchoz látogatunk

2023. szep. 15.

A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.

Remek siker a megyei rivális ellen

Remek siker a megyei rivális ellen

2023. szep. 10.

Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.

Megyei rangadó előtt a Kohász

Megyei rangadó előtt a Kohász

2023. szep. 09.

Tanulna a Ferencváros ellen elkövetett hibákból, s az Alba FKC ellen már megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat