„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Szép eredmények Győrben

DKKA utánpótlás
2019. okt. 15.
  • Facebook

Egy döntetlennel és egy győzelemmel utazhattak haza akadémistáink a Győri Audi ETO KC elleni mérkőzésekről.

Győrben szerepelt a mögöttünk hagyott hétvégén akadémiánk U19-es együttese, mely az NB I/B-s felnőtt bajnokságban lépett pályára a Győri Audi ETO KC U19-es együttese ellen.

Illés Márton tanítványai két döntetlennel és egy vereséggel a hátuk mögött várták a rangadót, melyet jobban is kezdtek vetélytársuknál, s már a tizedik perchez érve 6-2-re vezettek. Ugyan még a 17. percben is megvolt a négygólos előny, a folytatásban pontosabbá vált a házigazdák játéka is, s szák tíz perccel a félidő vége előtt minimálisra csökkentette hátrányát az ETO (7-8). A félidő hajrájában azonban már nem sikerült közelebb jönni a győrieknek sőt, még növelni is tudtuk az előnyt, így a szünetre 9-11-es állással vonultak a csapatok.

A térfélcserét követően óriási csatát vívtak egymással a felek, melyben a vendéglátók többször is kiegyenlítettek, de a mieinknek rendre sikerült visszavenniük a vezetést, s még az 51. percben is közelebb álltak a győzelemhez ellenfelüknél. A győriek az 55. percben kerültek először előnybe, majd nem sokkal később már 22-20-ra vezettek, de fiataljaink nem adták fel a küzdelmet, s Takács Cecilia két góljával egalizáltak, s végül 22-22-es eredménnyel zárták a végletekig kiélezett összecsapást. Akadémiánk U19-es csapata így három döntetlennel és egy vereséggel áll a felnőtt NB I/B nyolcadik helyén.

Az ifjúsági másodosztályban lejátszott összecsapáson akadémiánk serdülői szintén Győrben léptek pályára, s 14-20-as első félidőt követően nagyon sima, 37-30-as sikernek örülhettek.

NB I/B felnőtt
Győri Audi ETO KC U19 – DKKA U19 22-22
(9-11)
Gólszerzőink: Koronczai 7, Jovovity 6, Takács 4, Fodor 2, Keringer 1, Galkó 1, Matucza 1.

Galéria: 

További hírek

We will not miss a thing!

Semmiről nem maradunk le!

2021. feb. 17. #DKKA utánpótlás

A héten média csapatunk több élő közvetítést is tervez, hogy szurkolóink követni tudják csapataink mérkőzéseit.

We're out of the cup!

Búcsú a Magyar Kupától!

2021. feb. 16.

Nagyot küzdött, egészen a véghajráig volt esélye a továbbjutásra is, ám végül 29-25-ös vereséget szenvedett együttesünk a Kisvárda elleni kupamérkőzésen.

Kupafeladatok előtt!

Kupafeladatok előtt!

2021. feb. 16.

A hétvégi bajnoki után ezúttal a Magyar Kupában látogat Kisvárdára akadémiánk felnőtt csapata.

Idegenben kellett helyt állni

Idegenben kellett helyt állni

2021. feb. 14. #DKKA utánpótlás

Utánpótlás csapataink közül egyedül az U14-esek küzdhettek hazai pályán a héten.

Another defeat

Kár érte!

2021. feb. 13.

Nem tudott egyenletesen jó teljesítményt nyújtani, így pont nélkül zárta kisvárdai túráját akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
nov. 29.
11:00
Mohácsi TE 1888
Mohácsi TE
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-11-29T11:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat