„ACÉL A SZÍV!”
Vereség hazai pályán
Nem bírtak akadémistáink a szombathelyi fiatalokkal az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.
A sereghajtó Szombathely elleni hétvégi mérkőzéssel folytatódott akadémiánk U19-es együttese számára az NB I/B felnőtt bajnokság. Ugyan vetélytársunk az idei szezonban még csak egy sikernek örülhetett a másodosztályban, az ifjúsági bajnokságban már egyszer megtréfálta a mieinket, ugyanis a két gárda októberi mérkőzésén legyőzte Illés Márton tanítványait. Azon a találkozón elsősorban a védekezéssel volt problémája fiataljainknak, akik ezúttal sem kezdtek jól, hiszen a 14. percben már öt találattal, 10-5-re vezetett az ellenfél. Ugyan a folytatásban sikerült valamelyest összekapnia magát együttesünknek, mely többször is feljött egy gólra, majd a 23. percben ki is egyenlített, ám a játékrész hajráját a vendégek bírták jobban, így a szünetre 17-15-ös szombathelyi vezetéssel vonultak a felek.
A térfélcserét követően két alkalommal még sikerült minimálisra csökkenteni a hátrányunkat, ám a vendégek továbbra is sokkal jobban koncentráltak a befejezéseknél, így a második felvonás derekához érve ismét öt találattal megléptek az akadémistáktól (20-25). Innen pedig sajnos már nem volt visszaút a DKKA fiataljai számára, akik ugyan küzdöttek becsülettel, s kétszer is feljöttek három találatra, de tovább már nem jutottak, így a szombathelyiek végül 32-28-as sikerrel vitték el Dunaújvárosból a bajnoki pontokat. Akadémiánk U19-esei a vereség ellenére is maradtak a hetedik helyen a tizenkét csapatos mezőnyben, míg a Szombathely egy helyet előre lépve a tizenegyedik pozícióból várja a bajnokság folytatását.
DKKA U19 – Szombathelyi KKA U19 28-32 (15-17)
Gólszerzőink: Koronczai 7, Fodor 6, Mihály 5, Takács 3, Matucza 3, Gengeliczky 3, Keringer 1.
További hírek
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapatHazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapatSzorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Nem hibázhat a DKKA
2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapatNem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
Nagyon fájdalmas hazai vereség
2024. feb. 23.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
Fontos pontokra hajt a DKKA
2024. feb. 23.Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.