„ACÉL A SZÍV!”
Döntetlen a japánok ellen
Erősen felforgatott összeállításban ért el 22-22-es döntetlent a japán válogatott elleni mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
A japán válogatott ellen lépett pályára ma délután négy órától akadémiánk felnőtt csapata. Zdravko Zovko együtteséből ezúttal hiányoztak a válogatott játékosok, s mellettük Triffa Ágnesre és Szalai Babettre sem számíthatott a szakvezetés, mely több fiatal tehetségnek is lehetőséget adott a bizonyításra.
Talán emiatt is, de kissé visszafogottan kezdte a meccset együttesünk, melynek nagyon nem ízlett az ázsiaiak teljesen nyitott védekezése. A vendégek rengeteg lábmunkával igyekeztek zavarba hozni a mieinket, s mivel ezt sikerrel tették, igen korán, már a nyolcadik percben időt kellett kérnie Zdravko Zovkonak (2-4). A vendégeket ez sem zökkentette ki, s már 6-3-ra is vezettek, mikor támadásban változatott együttesünk, s a kétbeállós játékkal végre sikerült többször mattolni az ellenfelet, így 7-7-nél már a vendégek kapitánya rendelte magához tanítványait.
A vezetést először a huszadik percben tudta magához ragadni együttesünk, majd miután Azari harmadik gólját követően Klujber is betalált a vendégek kapujába, a mérkőzésen először kettő gól volt a Kohász előnye (11-9). Ugyan innen még egyszer sikerült egalizálnia a japánoknak, Klujber előbb hetesből, majd átlövésből is betalált, így a félidei szünetre 13-12-es vezetéssel vonulhatott a DKKA. A térfélcserét követően jól kezdett csapatunk, melyben ekkor már Bulath Anita és Takács Dusmáta is pihenőt kapott. A mérkőzésen végig irányító Molnár Beatrix, Klujber Katrin, valamint Horváth Bernadett is szép gólokat szerzett, míg a túloldalon a védekezés is összeállt, így a 40. percben 18-14-es állást mutatott az eredményjelző.
A vendégek persze nem adták fel, japán-norvég kapusuk, Kametani védéseinek is köszönhetően megkezdték a felzárkózást, s a 45. percben minimálisra csökkentették hátrányukat (19-18). A szoros eredmény ellenére is sorra küldte be fiatal játékosait Zdravko Zovko, így a találkozó véghajráját gyakorlatilag juniorjaival játszotta végig együttesünk, mely hibázgatott ugyan, de elszántságára egy pillanatig nem lehetett panasz. Az utolsó percekben mindkét gárda megszerezhette volna a győzelmet, de végül 22-22-es döntetlennel ért véget az összecsapás.
Mely után Zdravko Zovko is elégedett volt a látottakkal, különösen úgy, hogy a héten először fogtak labdát a kezükben játékosai.
"Nagyon sok munkát végeztünk el az elmúlt napokban, főleg futás szerepelt a programban, s csak a ma délelőtti edzésen kézilabdáztunk először. Ehhez képest nagyon hasznos mérkőzést játszottunk egy jól felkészített, nagyon gyors csapat ellen. A védekezésünk agresszivitásával elégedett voltam, sokat játszhattak a fiatalok is, maximálisan elérte a célját tehát a mai összecsapás" – fogalmazott a DKKA szakvezetője.
DKKA – Japán 22-22 (13-12)
DKKA. Oguntoye, Azari 4, Klujber 9, Takács D. 3, Molnár 1, Bulath, Vincze 3. Csere: Pálinkás (kapus), Nick, Hajtai, Horváth B. 2, Fodor, Grosch, Kovács K., Gingeli, Iván. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
Japán: Hida, K. Yokoshima 2, Fujii 5, Shiroishi, Hara 2, Shiota 2, Tanabe 2. Csere: Kametani (kapus), A. Yokoshima 1, Ishino, Ikehara, Ishitate 5, Aizawa 1, Nagara 1, Masumura 1. Szövetségi kapitány: Musamichi Kuriyama.
További hírek
Az akadémisták hete
2021. nov. 28. #DKKA utánpótlásA felnőtt válogatott szünetben sem álltak le az utánpótlás bajnokságok.
Nagyszerű fiatalok!
2021. nov. 22. #DKKA utánpótlásÚjabb szép eredményekben gazdag hetet zárt Akadémiánk.
Csak harminc percig volt meg a lendület
2021. nov. 17.Az első félidőben jól tartotta magát, ám végül nyolcgólos, 35-27-es vereséget szenvedett a DVSC vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.
Debreceni évzáró előtt
2021. nov. 16.A tabella harmadik helyén álló Debrecen elleni mérkőzéssel zárja az idei esztendőt akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.
Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában
2021. nov. 16.A magyar kézilabda szövetségben kisorsolták a női magyar kupa IV. fordulójának párosítását.
2015-16 EHF Kupagyőztes




