„ACÉL A SZÍV!”
Háromgólos győzelem a Vác ellen
Háromgólos, 33-30-as sikert aratott a Vác elleni felkészülési mérkőzésen együtteüsnk a sportcsarnokban ma délután.
Kőkeményen készül a bajnokság és az EHF Kupa véghajrájára felnőtt csapatunk, mely ma délután a Vác együttese ellen játszott felkészülési mérkőzést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A sérüléssel bajlódó Kamper Olíviát és Kovács Annát is nélkülöző Kohász nem kezdte jól a mérkőzést, hiszen hiába vezetett a 6. percben 4-3-ra, még tíz perc sem telt el a találkozóból, mikor már időt kellett kérnie Zdravko Zovko vezetőedzőnek (5-8).
A folytatásban sem brillíroztak a mieink, akik láthatóan fáradtan mozogtak a közelmúltban elvégzett megterhelő munka miatt, s ez különösen a védekezés minőségén volt tetten érhető, hiszen az első játékrész derekán már tizenhárom kapott gólnál járt együttesünk (9-13). A játékrész második fele is hullámzó játékot hozott, sem a DKKA, sem a Vác nem tudott tartósan jól játszani, s mivel továbbra sem a védekezés volt a csapatok erőssége, így tovább potyogtak a gólok. A félidő hajrájában sima, majd kettős emberhátrányból is sikerült betalálnia a mieinknek, így az első harminc percet követően 17-17-es állással vonultak pihenőre a felek.
A térfélcserét követően ismét a váciak kezdtek erősebben, akik könyörtelenül kihasználták a Kohász megingásait, így a 37. percben újra megléptek három góllal, s előnyüket a félidő derekáig meg is tartották (23-26). Kézilabdázóink azonban edzőmeccsen sem szeretnek veszíteni, így összeszedték védekezésüket, s miután végre támadásban is pontosabbá váltak, nem csak egalizáltak, hanem sorozatban szerzett négy góllal a vezetést is átvették (30-27). Innen ugyan egyszer még felkapaszkodott egyre a vendégcsapat, ám az utolsó percekben ismét elszakadt ellenfelétől a Kohász, mely végül 33-30-as sikert aratott a mindkét csapat számára hasznos felkészülési találkozón.
DKKA – Ipress Center Vác 33-30 (17-17)
A DKKA gólszerzői: Tricsuk 9, Bulath 5, Klujber 5, Takács D. 5, Szalai 4, Azari 3, Vincze 2.
A Vác gólszerzői: Soós 7, Liscevic 6, Basic 5, Helembai 4, Farkas 3, Gróz 1, Szondi 1, Tóth E. 1, Vukcevic 1, Jovetic 1.
Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com
További hírek
Közel voltunk a bravúrhoz
2022. ápr. 13.Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.
Hazai csata a Debrecen ellen
2022. ápr. 12.A tabella harmadik helyén álló DVSC ellen is jó meccset játszana akadémiánk felnőtt együttese az NB I-es pontvadászat hétközi fordulójában.
Győzelem a megyei rangadón
2022. ápr. 09.Hiába a visszafogott kezdés, magabiztos, 29-26-os győzelemnek örülhetett akadémiánk felnőtt együttese az Alba FKC elleni székesfehérvári bajnokin.
Mindenkitől kicsit több kell
2022. ápr. 08.Kulcsjátékosai nélkül várja az Alba FKC elleni megyei rangadót akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába a nagy hajrá
2022. ápr. 03.Kétgólos, 32-30-as vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese az MTK elleni fővárosi bajnokin.
2015-16 EHF Kupagyőztes




