„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kár az első félidőért

2016. már. 23.
  • Facebook

Az első harminc percben elkövetett hibái miatt komoly hátrányba került, s bár a folytatásban jól küzdött, végül kétgólos vereséget szenvedett a Siófok elleni mérkőzésen együttesünk.

A bajnoki tabella ötödik helyén álló Siófok othtonában lépett pályára ma este a DKKA női kézilabda csapata, mely egy esetleges győzelemmel hatalmasat lépett volna az alapszakasz harmadik helyének megszerzése felé. Ehhez képest csak a tizedik percig alakult igazán szorosan a mérkőzés, hiszen ekkor még csak 4-3-ra vezettek a hazaiak, akik a folytatásban könyörtelenül kihazsnálták a mieink hibáit, s a játékrész derekára elléptek öt találattal (9-4). A Siófok ráadásul meg is tudta őrizni ötfás vezetését, így a térfélcseért követően komoly formajavulásra lett volna szükség a mieinktől ahhoz, hogy pontot mentsenek (17-12). A második felvonásban jól küzdött a Kohász, mely nem engedte még inkább elhúzni a vendéglátókat, majd nagy hajrába kezdtek, s bár 26-24-nél felcsillant még a remény a döntetlenre, az utolsó perceket jobban bírta a Balaton-parti egylet, mely végül minimális előnyét megtartva 27-25-ös sikert aratott.

Az első félidőben elkövetett hibákat látta a vereség okának másodedzőnk, György László is. "Sajnos az első játékrészben nyújtott teljesítményünk nagyban rányomta a bélyegét a mérkzésre. Ekkor védekezésben és támadásban is nagyon sok hibát követtünk el, melyekkel élni tudtak a házigazdák, így komoly hátrányba kerültünk a térfélcsere előtt. A második félidőben már jobban játszottunk, s a véghajrában volt esélyünk arra is, hogy pontot szerezzünk, de kihagyott helyzeteink és a technikai hibáink miatt ez végül nem sikerült. Sajnos a mérkőzés nagyobbik részében csak rohantunk az eredmény után, ezért a Siófok győzelme megérdemelt, míg nekünk pontosabb, jobb játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy az ilyen találkozókat meg tudjuk nyerni" - fogalmazott a szakember.

Siófok KC - DKKA 27-25 (17-12)

DKKA: Oguntoye – Azari 3, Kovács Anna 5 (2), Triscsuk 5, Takács D. 1, Bulath 3, Vincze 4. Csere: Triffa (kapus), Szalai B., Horváth B. 3, Nick 1, Klujber, Hajtai, Gindeli, Kovács K. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

 

További hírek

Felkészülési meccs a japán válogatott ellen

Felkészülési meccs a japán válogatott ellen

2016. dec. 05.

A japán válogatott ellen lép pályára kedden este hat órától csapatunk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Győzelem Budaörsön

Győzelem Budaörsön

2016. dec. 02.

Szoros csatában aratott egygólos, 28-27-es sikert a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen együttesünk.

Bulath Anita segít a Kohásznak

Bulath Anita segít a Kohásznak

2016. dec. 01.

Visszatér a pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kiválósága, Bulath Anita, aki már a holnapi, Budaörs elleni mérkőzésen magára ölti a DKKA szerelését.

Termány Rita máshol folytatja

Termány Rita máshol folytatja

2016. nov. 29.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia közös megegyezéssel szerződést bontott Termány Ritával.

Jótékonysági kézilabdatorna Kamilláért

Jótékonysági kézilabdatorna Kamilláért

2016. nov. 28.

A jótékonysági kézilabda tornát 2016. december 10-én rendezik meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban 10 órától 18 óráig. Minden segítő szándékú érdeklődőt szeretettel várnak!

 

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat