„ACÉL A SZÍV!”
Szerdán a Győr érkezik
A bajnoki listavezető Győri ETO ellen lép pályára szerdán este hat órától felnőtt csapatunk az alapszakasz utolsó fordulójában.
Hazai környezetben látja vendégül szerdán este hat órától az ország egyik, ha nem a legjobb csapatát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Zdravko Zovko tanítványai a listavezető Győr ellen húznak szerelést az alapszakasz utolsó fordulójában, mely mindkét gárda számára igen fontos, hiszen a győriek egy győzelemmel végleg bebiztosíthatnák első helyüket az alapszakaszban, míg a mieink egy esetleges döntetlennel a harmadik helyen fejeznék be a bajnokság első szakaszának küzdelmeit. Abban az esetben, ha a vendégek sikerével ér véget a holnapi találkozó, úgy a mieink sorsát az Érd siófoki mérkőzésének végeredménye alakítja majd, de az már biztos, hogy a DKKA nem végezhet az alapszakasz negyedik helyénél rosszabb pozícióban.
A holnap meccsen az esélyek egyértelműen a világ egyik legjobb csapata mellett szólnak, mely eddigi huszonegy bajnokijából húszat megnyert, s csak a Ferencváros elleni fővárosi vereség rontja mérlegüket, ám ezt alaposan megbosszulták, hiszen az elmúlt héten kiütéses, 33-22-es sikert arattak a bajnoki címvédő elleni rangadón. Az idei szezonban két tétmeccset játszott együttesünk holnapi ellenfelével, s a győri bajnokin 28-20-as, míg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében 34-19-es sikert arattak a Rába-partiak, akik Dunaújvárosba is a két pontért utaznak.
A holnapi rangadóra komolyan készül a DKKA csapata is, ám mint azt György László másodedző elmondta, hiába a világ egyik legjobb csapata az ellenfél, a héten lesz egy olyan találkozójuk is, ami fontosabb, mint a Győr elleni összecsapás.
"Tisztában vagyunk az esélyekkel, hiszen a világ egyik legjobb csapatát látjuk vendégül, s a papírforma alapján finoman szólva sem mi vagyunk a mérkőzés favoritjai. Ezzel együtt tisztességgel helyt akarunk állni, s szó sincs arról, hogy eleve feltett kezekkel állnánk ki a találkozóra. Még annak ellenére sem, hogy egyre közeledik a Randers elleni EHF Kupa elődöntő első, dániai felvonása, mely most számunkra mindenképpen elsőbbséget élvez. A célunk az, hogy a holnapi találkozón, amennyiben a játék úgy hozza, a lehető legtöbb játékosunknak lehetőséget adjunk, ám azt elvárjuk, hogy mindenki tudása legjavát nyújtsa az ETO ellen, hiszen csak úgy lehet esélyünk a szorosabb eredmény elérésére. Szerencsére már Kamper Olívia is elkezdte az edzéseket, így sérült játékos nélkül várjuk a szerdai meccset, s nagyon bízom abban, hogy Dániába is teljes kerettel utazhatunk majd" – fogalmazott György László, együttesünk másodedzője.
További hírek
Szép évzáró!
2019. dec. 29.Tizenegy gólos, 33-22-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese az év utolsó bajnokiján a Szent István SE ellen.
Évzáró előtt
2019. dec. 28.A sereghajtó Szent István SE elleni mérkőzéssel zárja az évet akadémiánk felnőtt együttese.
Rudasosok ismét az országos döntőben!
2019. dec. 19. #DKKA utánpótlásSzombathelyre utaztak a V-VI. korcsoportos kézilabda Diákolimpia elődöntőjére a dunaújvárosi középiskolások, és ha már ott voltak, akkor meg is nyerték a tornát.
Győzelem az edzőmeccsen
2019. dec. 18.A félidei szünetben még hátrányban volt, de végül hétgólos sikert aratott a Mosonmagyaróvár elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.