„ACÉL A SZÍV!”
Szép siker a Randers ellen - egy lépés a döntő!
Kétgólos, 29-27-es győzelmet aratott az EHF Kupa első, dániai mérkőzésén felnőtt együttesünk a Randers HK csapata ellen.
Az EHF Kupa elődöntőjének első mérkőzését játszotta ma este a dán Randers otthonában csapatunk. Zdravko Zovko tanítványainak kisebb nehézségekkel is meg kellett küzdeniük a délelőtti edzésen, ám a kellemetlenségek ellenére elszántan, bizakodva várták a mieink a dán bajnokság alapszakaszának ötödik helyezettje elleni összecsapást.
A mieink kezdésére szerencsére nem lehetett panasz, már az első támadásukból megszerezték a vezetést Triscsuk révén, s bár erre gyorsan válaszoltak a vendéglátók, Kovács Anna, majd Vincze Melinda góljaival hamar "meglépett" ellenfelétől a Kohász (1-3). A folytatásban is irányította a meccset együttesünk, mely jó védekezett, s támadásban is pontosabb volt ellenfelénél, s mikor Triscsuk, majd Kovács is duplázott már 6-3-as előnynek örülhettünk. Sajnos ekkor elkezdett hibázgatni együttesünk, a védekezés megbicsaklott, ráadásul ziccereket is hibáztak Vincze Melindáék, így a 15 percben egyre csökkentette hátrányát a házigazda (8-9).
A kisebb megtorpanás után azonban nagyon összeszedte magát együttesünk, melynek négyperces gólcsendjét Kovács Anna törte meg, majd Oguntoye mutatott be két komoly bravúrt, egyre inkább elbizonytalanítva a dán játékosokat. A mieink szerencsére pontosítottak helyzetkihasználásukon, s mivel a vendéglátóknak nem volt ellenszerük a kiváló formát mutató Kovács Annára, így ismét elkezdett nőni a két csapat közti különbség. A Zovko-tanítványok emberhátrányban is tovább növelték előnyüket, s a 26. percben már 10-15-ös állást mutatott az eredményjelző. A véghajrában sajnos előbb szimpla, majd kettős emberhátrányba került a Kohász, aminek köszönhetően feljött háromra a hazai csapat, de így is nagyon biztató, 13-16-os állásról várhattuk a második felvonást.
A térfélcserét követően is jól kezdett együttesünk, mely kivédekezte emberhátrányát, majd gyors két góllal ismét meglógott öt találattal a hazaiaktól (14-19). Ennek ellenére sem nyugodhattunk meg, mert elég volt pár támadásban elkövetett hiba, melyek után sorozatban három alkalommal mattolták Oguntoyét a dánok, s újra teljesen nyílt lett a meccs (17-19). Szerencsére nem sokáig, mert, amikor kisebb bajba került, újra összerántotta védekezését a DKKA, s Azari harmadik találata után a 44. percben már időt kellett kérnie a házigazdáknak (19-23).
Ez sem törte meg azonban a Kohász lendületét, mely szemre is tetszetős támadásokkal szomorította tovább a dán drukkereket, s mikor az 54. percben már 23-29-es állást mutatott az eredményjelző, úgy tűnt, hogy nem csak a mérkőzés, de akár a továbbjutás kérdése is eldőlhet. Az utolsó hat percben azonban látványosan visszaesett a mieink támadójátéka, s a védekezés sem volt olyan kemény, ahogy az azt megelőző időszakban, de az is igaz, hogy a bosnyák játékvezetői páros is több érdekes ítélettel igyekezett megtámogatni a házigazdákat. Akik éltek is a lehetőséggel, sorozatban négy gólt szerezve jöttek közelebb a mieinkhez, de az előnyből szerencsére kettő találat azért megmaradt, így 29-27-es sikerének köszönhetően a DKKA várhatja kedvezőbb helyzetből a jövő heti, dunaújvárosi visszavágót.A találkozót követően elégedetten értékelt Zdravko Zovko vezetőedző is, aki szerint az első félidőben mutatott játékával sikerült behúznia a meccset együttesünknek.
"Nagyon nehéz mérkőzés volt, ahogy vártuk, végig koncentrálnunk kellett. Az első félidő döntött, ezt a játékot kell tökéletesítenünk a visszavágóra. Köszönet hűséges szurkolóinknak, akik vállalták ezt a hosszú utazást a csapatért." – fogalmazott csapatunk szakvezetője.
György László másodedző is elégedett volt az együttes teljesítményével, ám mint azt elmondta, ezzel együtt sem dőlt el semmi, s nagyon kemény mérkőzésre számít Dunaújvárosban is.
"Azt kaptuk a dánoktól, amire előzetesen számítottunk, úgy gondolom, hogy jól fel tudtunk belőlük készülni, s ezúttal nem leptek meg minket. Végig irányítottuk a meccset, egyedül azt sajnálom, hogy az utolsó szűk tíz percben a támadójátékunk visszaesett, kissé enerváltan játszottunk ebben az időszakban, s ezt kihasználva sokat tudott csökkenteni hátrányán a hazai csapat. Bár kétgólos előnyünk biztató, s a visszavágóra Dunaújvárosban kerül majd sor, ezzel együtt sem dőlt el semmi, nagyon nehéz második meccsre számítok, ahol a mainál is jobb teljesítmény kell ahhoz, hogy bejussunk az EHF Kupa döntőjébe" – értékelt a DKKA csapatának másodedzője.
Randers HK – DKKA 27-29 (13-16)
DKKA: Oguntoye, Azari 4, Kovács 7, Bulath 1, Takács D. 2, Triscsuk 9, Vincze 2. Csere: Klujber 1, Horváth, Szalai 3, Hajtai. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
További hírek
Bajnoki rajt: Érd helyett Rácalmás, szombat helyett péntek!
2020. szep. 03.A koronavírus-járvány újbóli erősödése folyamatosan felülírja a csapatok és a bajnokság menetrendjét. Ennek köszönhetően a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonkezdése az utolsó pillanatban megváltozott. Az Érd aréna helyett Rácalmáson és szombat helyett pénteken 18 órakor fogadja a Szombathely csapatát a DKKA és a járványügyi ajánlás szerint, zárt kapuk mögött.
Bajnoki nyitány zárt kapuk mögött - Forrás: dunaujvaros.com
2020. szep. 03.A Szombathely elleni mérkőzéssel kezdi meg a 2020/2021-es szezon küzdelmeit pénteken este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
DKKA - Szombathelyi KKA Serdülő és Ifjúsági mérkőzés
2020. szep. 02.Elkezdődik a Serdülő I. és Ifjúsági I. bajnokság. ÉLŐ-ben jelentkezünk.
ZÁRT KAPUS MÉRKŐZÉS!
A vírushelyzet ismét közbeszólt
2020. szep. 01.A K&H Liga 2020/21-es bajnoki szezonnyitó mérkőzésén a Szombathelyi KKA csapatát fogadjuk. A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel a sportolók és a közösség egészségének védelme érdekében a DKKA vezetősége a zárt kapus lebonyolítás mellett döntött.
Horváth Nikolett Emléktorna
2020. aug. 26. #DKKA utánpótlás26 csapat nevezésével rendezzük meg a HORVÁTH NIKOLETT EMLÉKTORNÁT
Az Egyetemen zajló mérkőzéseket ÉLŐ-ben közvetítjük a DKKA TV Youtube csatornáján