„ACÉL A SZÍV!”
A bajnoki negyeddöntő menetrendje
A Debrecen elleni bajnoki negyeddöntő első mérkőzését április 13-án, míg a visszavágót egy héttel később játssza le felnőtt csapautnk.
Ugyan most szinte mindenki figyelmét leköti az EHF Kupa elődöntőjének vasárnapi visszavágója, azért a bajnokságban is kemény feladat vár együttesünkre, mely az alapszakasz harmadik helyén végezve várhatja a Debrecen elleni negyeddöntős párharcot. Az elmúlt évekhez képest annyi változás történt az idei rájátszásban, hogy már nem négy, hanem nyolc csapat vesz részt a bajnoki véghajrában, s a továbbjutásról döntő párharcokat nem két győzelemig, hanem kuparendszerű lebonyolításban, oda-visszavágós rendszerben rendezik meg.
Az idei kiírás újabb érdekessége, hogy az egyenes kieséses körben az alapszakaszt jobb helyen befejező együttes játszik először hazai környezetben, míg a visszavágón a gyengébb kiemelésű csapat szerepelhet saját csarnokában. Nem lesz ez másként a mieink, valamint a Debrecen párharcában sem, ami azt jelenti, hogy a negyeddöntős csata első összecsapására a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kerítenek sort a felek, míg a visszavágónak a debreceni Hódos Imre Sportcsarnok ad majd otthont. A két együttes időközben megegyezett a pontos meccsidőpontokról, így az is eldőlt, hogy először április 13-án, szerdán este hat órától mérkőznek meg egymással a felek, míg a második találkozóra pontosan egy héttel később, április 20-án este hat órától kerül sor Debrecenben.
További hírek
Simán, könnyedén
2016. feb. 17. #DKKA utánpótlásA Gárdony-Pázmánd és a Bábolna ellen is könnyed sikereknek örülhetett akadémiánk U11-es csapata az Erima bajnokság újabb fordulójában.
"Egy sportoló életében a válogatott a csúcs!"
2016. feb. 10.Nagyon örül válogatott kerettagságának együttesünk jobbátlövője, Kovács Anna, aki bízik abban, hogy a lengyelek elleni Eb-selejtezős csapatban is bizonyíthat majd.
Ketten a selejtezős keretben
2016. feb. 08.Csapatunk két játékosa, Kovács Anna és Triscsuk Krisztina is bekerült a magyar női kézilabda válogatott Eb-selejtezőre készülő keretébe.
Fontos két pontot szereztünk a Vác ellen
2016. feb. 06.Hullámzóan játszott, de a mérkőzés kulcspillanataiban nem hibázott, így 28-24-es sikert aratott együttesünk a Vác otthonában.
Kemény meccs vár együttesünkre a Vác ellen
2016. feb. 06.A tabella nyolcadik helyén álló Ipress Center-Vác otthonában lép pályára ma este hat órától együttesünk a bajnokság 17. fordulójában.
2015-16 EHF Kupagyőztes




