„ACÉL A SZÍV!”
A bajnoki negyeddöntő menetrendje
A Debrecen elleni bajnoki negyeddöntő első mérkőzését április 13-án, míg a visszavágót egy héttel később játssza le felnőtt csapautnk.
Ugyan most szinte mindenki figyelmét leköti az EHF Kupa elődöntőjének vasárnapi visszavágója, azért a bajnokságban is kemény feladat vár együttesünkre, mely az alapszakasz harmadik helyén végezve várhatja a Debrecen elleni negyeddöntős párharcot. Az elmúlt évekhez képest annyi változás történt az idei rájátszásban, hogy már nem négy, hanem nyolc csapat vesz részt a bajnoki véghajrában, s a továbbjutásról döntő párharcokat nem két győzelemig, hanem kuparendszerű lebonyolításban, oda-visszavágós rendszerben rendezik meg.
Az idei kiírás újabb érdekessége, hogy az egyenes kieséses körben az alapszakaszt jobb helyen befejező együttes játszik először hazai környezetben, míg a visszavágón a gyengébb kiemelésű csapat szerepelhet saját csarnokában. Nem lesz ez másként a mieink, valamint a Debrecen párharcában sem, ami azt jelenti, hogy a negyeddöntős csata első összecsapására a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kerítenek sort a felek, míg a visszavágónak a debreceni Hódos Imre Sportcsarnok ad majd otthont. A két együttes időközben megegyezett a pontos meccsidőpontokról, így az is eldőlt, hogy először április 13-án, szerdán este hat órától mérkőznek meg egymással a felek, míg a második találkozóra pontosan egy héttel később, április 20-án este hat órától kerül sor Debrecenben.
További hírek
Egy szép kapcsolat kezdete
2015. máj. 27.A következő szezonra szóló, s az eredmények tükrében változtatható szponzori szerződést kötött ma délelőtt a akadémiánk, így a jövőben a Vertikál Nonprofit Zrt-t is együttesünk támogatói között üdvözölhetjük.
Öt poszton erősítettünk
2015. máj. 22.Öt új kézilabdázóval frissítette játékoskeretét a 2015/2016-os szezon küzdelmeire akadémiánk felnőtt együttese, mely Érdről és Siófokról két-két, míg Mosonmagyaróvárról egy kézilabdázót igazolt.
Szülői Értekezlet
2015. máj. 21. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Szülői értekezletet tart 2015. május 28-án 17.00 órai kezdettel...
VIDEO -Ferling Bernadett - DIGI Sport, Reggeli Start
2015. máj. 20.Húsz év kézilabda a klubhűség jegyében Dunaújvárosban... (Forrás: Digi Sport, Reggeli Start)
Véget ért egy szép fejezet
2015. máj. 19.Húsz éven keresztül szolgálta szeretettel, tudása legjavát nyújtva a dunaújvárosi felnőtt női kézilabdázást Ferling Bernadett. A Kohász csapatának legendás kettese az idény végén letette a labdát, de rendkívüli hálával gondol vissza a mögötte hagyott sikeres és kevésbé sikeres esztendőkre is.
2015-16 EHF Kupagyőztes




