„ACÉL A SZÍV!”
Az utánpótlás helyzete továbra is rendezett
Az elmúlt időkben több jogos kérdés érkezett Akadémiánkhoz szülőktől, játékosoktól, edzőktől az utánpótlással kapcsolatban is.
Akadémiánk ügyvezetője, Mátyás Gábor ezért az alábbi tájákoztatás megjelenítését kérte.
"Ezúton tájékoztatni szeretnénk minden érdeklődőt, csapattagot, illetve kézilabdázni vágyó lányokat arról, hogy a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia működése továbbra is zavartalan.
Ahogy tegnapi közleményünkben jeleztük, felnőtt szinten folyamatban van a 2020/2021-es bajnokságra az NBI-es csapat kialakítása, mely egyben természetesen az utánpótlás érdeke is, hiszen ez feltétele annak, hogy az alsóbb korosztályokból játékosoknak a fejlődése a lehető legmagasabb színvonalon biztosítva legyen, illetve a legtehetségesebbeknek lehetőségük nyíljon arra, hogy a legmagasabb osztályban is megmérettessék magukat.
Akadémiánk továbbra is várja azon fiataloknak a jelentkezését, akik egy jól szervezett, kiválóan képzett szakmai stábbal működő közösség tagjaként a kézilabda sportágban fejlődni szeretnének, hogy később élsportolóvá válva kamatoztassák tehetségüket."
További hírek
A sereghajtóhoz látogatunk
2023. ápr. 28.Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.
Túl jól zárt a győri retesz
2023. ápr. 18.Hiába a jó kezdés, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt csapatának a remekül védekező címvédő ellen.
A címvédő ellen folytatjuk
2023. ápr. 17.A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.
A Vác is meghajolt a Kohász előtt
2023. ápr. 15.Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!
2023. ápr. 14. #DKKA utánpótlásA korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.