„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Remek sikerek a Győr ellen

DKKA utánpótlás
2020. feb. 27.
  • Facebook

Komoly skalpot gyűjtött be akadémiánk U19-es csapata a felnőtt NB I/B szerda délutáni fordulójában.

Hazai környezetben, a Győri Audi ETO KC U19 elleni hazai mérkőzéssel folytatta az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit szerdán délután akadémiánk U19-es csapata.

Kézilabdázóink rendkívül elszántan kezdték a találkozót, korán egy-kétgólos előnyre tettek szert, s bár a vendégek többször is egyenlítettek, mindig volt valaki, aki visszavette az előnyt együttesünknek. Éppen ezért rendre a győrieknek kellett futniuk az eredmény és a Kohász után, s hiába egalizált ellenfelünk a 25. percben ismét, a játékrész hajrájában Mihály, Vass és a már hatodik gólját szerző Husti révén újra meglépett ellenfelétől a DKKA, mely a félidei szünetre 16-14-es vezetéssel vonulhatott.

A térfélcserét követően viszont a győriek kezdtek erősebben, s 17-15-ös dunaújvárosi vezetés után sorozatban öt találatnak örülhettek, így a 41. percben már ők vezettek hárommal (17-20). Fiataljaink azonban továbbra is remekül küzdöttek, s több kiállításuk ellenére is ott loholtak ellenfelük nyomában, így komoly izgalmakat ígért a meccs véghajrája is (23-25). Az utolsó tíz percre fordulva hatékonyabb lett a mieink védekezése és támadójátéka is, s egy 4-0-s sorozattal a Kohászon volt a fordítás sora, s hiába kértek időt a vendégek kétszer is, Mihály, Takács, Jovovity és Keringer találataival megőrizte előnyét együttesünk, mely nagyon értékes, 30-28-as sikerrel tartotta itthon a bajnoki pontokat, s erősítette meg hetedik helyét a felnőtt NB I/B-ben.

Az U19-es csapatok mérkőzése előtt rendezték meg az ifjúsági együttesek találkozóját is a másodosztályban, ahol akadémiánk fiataljai már az első felvonásban hatgólos előnybe kerültek a győriek ellen, s mivel vezetésüket a fordulás után is magabiztosan őrizték Meggyes Rita tanítványai, így sima, 31-25-ös győzelemmel tartották meg harmadik helyüket a bajnoki tabellán.

A felnőtt NB I/B-s találkozó eredménye és gólszerzői

DKKA U19 – Győri Audi ETO KC U19 30-28 (16-14)
Gólszerzőink: Husti Hanna 7, Jovovity Jovana 6, Gengeliczky Lili 5, Takács Cecilia 4, Mihály Petra 3, Keringer Klaudia 2, Vass Víta Luca 1, Fodor Neszta 1, Matucza Gabriella 1.

Galéria: 

További hírek

Fontos sikerek idegenben

Fontos sikerek idegenben

2019. ápr. 09. #DKKA utánpótlás

Az ifjúsági és a megyei felnőtt bajnokságban is rangadókat nyert akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttese.

Biztos siker az Eger ellen

Biztos siker az Eger ellen

2019. ápr. 06.

Felejthető kezdés ellenére is magabiztos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata az Eger elleni hazai bajnokin.

Hatgólos vereség a NEKA ellen

Hatgólos vereség a NEKA ellen

2019. ápr. 06. #DKKA utánpótlás

Jól kezdett, jól hajrázott, de így is hatgólos vereséget szenvedett a NEKA elleni NB I/B-s felnőtt mérkőzésen akadémiánk U19-es csapata.

Hazai bajnoki az Eger ellen

Hazai bajnoki az Eger ellen

2019. ápr. 05.

A sereghajtó Eszterházy SC lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele a K&H női kézilabda liga szombati fordulójában.

DKKA-siker az akadémiák csatájában

DKKA-siker az akadémiák csatájában

2019. ápr. 03. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is legyőzte a NEKA második számú csapatait a korosztályos bajnokságok keddi fordulójában.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat