„ACÉL A SZÍV!”
Közel volt a cél, de...
[Serdülő I.]
Reális esélye volt fiataljainknak arra, hogy bejussanak a serdülő I-es pontvadászat négyes döntőjébe.
A kiemelt serdülő és az ifjúsági 2-es pontvadászatban is a harmadik helyen álltak fiataljaink, mikor a szövetség lezárta a szezon bajnoki küzdelmeit, s mint azt a csapat edzője, Meggyes Rita elmondta, némi csalódottsággal, de összességében elégedetten tekinthet vissza az idény küzdelmeire.
"2019/20-as szezont 20 fővel kezdtük el. Év közben sérülések, távozók miatt kicsit félő volt, hogy be tudjuk-e fejezni a bajnokságokat, amikben elindultunk. Kiemelt serdülő bajnokság volt számunkra a legfontosabb sorozat, ám menet közben egy kapusunk maradt, így év közben Shuck Diána érkezett hozzánk Tolnáról. A szezon közben végig sérülések és betegségek nehezítették a helyzetünket, de a gyerekek és a szülők hozzáállása segítette a csapatot, így a vírushelyzet miatt csonka bajnokság lezárásakor a harmadik helyen álltunk a NEKA és a Győr mögött, de a Győr esetleges legyőzésével akár a négyes döntőt is elérhettük volna. A bajnokság első harmadában már körvonalazódott bennem, hogy megcélozzuk a négyes döntőbe kerülést és egész évben ezért dolgoztunk, s mivel az őszi szezonban mind a két győri csapatot sikerült legyőznünk, így reálisnak is tűnt ez a célkitűzés.
Kecskés Noémi igazi vezére volt a csapatnak, jövőre már magasabb szinten is bizonyíthat (fotó: Nagy Gergő)
Nagyon sok lány erején felül teljesített egész évben, de összességében az egész csapat nagyon sokat fejlődött. Támadásban Kecskés Noémi vezette a bajnokság góllövő listáját, de nagyon gólerős volt Sztanó Kincső, Varjas Lara, Aranyi Vivien és Graffy Tamara is, míg a kapuban nagyon sokáig egyedül állt helyt Kósa Hanna. Nagyon sajnálom, hogy a Győr elleni mindent eldöntő mérkőzésre már nem került sor így nem tudtunk megküzdeni álmunkért. A másik bajnokságunkban, az ifjúsági 2-ben szintén a harmadik helyen álltunk az idősebbek mezőnyében, s nagyon küzdelmes, tanulságos mérkőzéseket játszottunk. Ebben a bajnokságban három 2003-as lány is kiegészítette a csapatot és rutinjukkal, jó teljesítményükkel járultak hozzá a sikerekhez. Keresztes Eliza, Kocsi Diána mezőnyben játszottak jól, míg Reszegi Dóra kapuban segítette a csapatot" – értékelte fiataljaink teljesítményét Meggyes Rita edző.
További hírek
Nagy küzdelem, de végül vereség a Fradi ellen
2023. jan. 18.Háromnegyed órán át tartotta a lépést jóval esélyesebb ellenfelével akadémiánk felnőtt együttese, ám a jobban hajrázó Fradi végül 33-27-es sikerrel vitte el a bajnoki pontokat Dunaújvárosból.
Ott folytatnák, ahol abbahagyták
2023. jan. 17.A Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.
A második félidőre lehet építeni
2023. jan. 11.Korán jelentős hátrányba került, s bár nagyot küzdött a fordulás után, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Győr otthonában.
Győrben kezdjük az évet
2023. jan. 10.Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Győr otthonában, ám kézilabdázóink ezen az összecsapáson is bizonyítnák felkészültségüket.
Vereség az évzárón
2022. dec. 22.Hiába a jó első huszonöt perc, a térfélcsere után túl sokat hibáztunk ahhoz, hogy legyen esély a pontszerzésre a Vác otthonában lejátszott bajnokin.