„ACÉL A SZÍV!”
Magas szinten fejlődhetnek!
DKKA utánpótlás
2020. júl. 21.
Csapatunk több fiatal játékosa is kölcsönben folytatja.
Három akadémistánk, név szerint Braun Csenge, Husti Hanna és Takács Cecília Budaörsre kerül a következő szezonban, míg Nagy Zsuzsanna, aki korábban pont Budaörsön játszott - jegyezzük meg, nem is rosszul, hiszen csapata legeredményesebbje lett -, most a Vasas SC-nél szerepel majd. Hanna és Cili nemrégiben hosszú távú szerződést írtak alá a DKKA-nál, erről egy korábbi cikkünkben írtunk. Karrierjük ezen szakaszában különösen fontos, hogy megfelelő szinten minél több játékperchez jussanak a fiataljaink, épp ezért kiváló lehetőség előtt állnak, ugyanis a másodosztály úgymond két bajnokaspiránsához kerülnek.

Nagy Zsuzsanna tavaly a Budaörs leggólerősebbje volt,
most három dunaújvárosi pótolhatja őt. (fotó: budaorshandball.hu)
A Budaörsnél olyan ikonok mellett pallérozódhatnak a fiatalok, mint Bódi Bernadett, Hornyák Ágnes vagy épp Pálos-Bognár Barbara. Míg a Vasasnál is jól csengő, ráadásul számunkra szintén ismerős nevekkel találkozhatunk Takács Fruzsina vagy épp Cifra Anita személyében. Mindkét csapat esetében komoly szakmai gárda áll rendelkezésre a célok megvalósításához, így nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy fiataljaink szakmai előrelépéséhez minden feltétel adott.
További hírek
Élő: DKKA - Győri Audi ETO KC (NB I/B)
2020. feb. 26. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket ma 15.30-kor kezdődő NB I/B-s találkozóról az alábbi linken láthatják az érdeklődők:
Megyei rangadók zárt kapuk mögött
2020. feb. 25.Két edzőmeccset is játszik a héten felnőtt csapatunk kihasználva a szünetet a bajnokságban.
Élő: DKKA U19 - DOROGI ESE (NB I/B.)
2020. feb. 23. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket az alábbi linken láthatják.
MTK-öröm Szekszárdon
2020. feb. 21.Sokba kerültek a támadásban elkövetett hibák akadémiánk felnőtt csapata számára, mely 32-27-es vereséget szenvedett az MTK együttesétől a két gárda szekszárdi bajnokiján.
Élő: DKKA - MTK
2020. feb. 21.Élő közvetítésünket a K&H Ligából az alábbi linken láthatják 18.00-tól.